El nem készült képek tárháza

Ez az a bejegyzés, ami tetszőleges hosszúságú lehetne, sőt minden bizonnyal akár egy önálló blog is megélhetne a témából - már persze ha eltekintünk attól, hogy a szöveg mellett azok a bizonyos el nem készült fotók biankó fantomképei sorjáznának csupán az oldalon.

A sokat idézett – már-már közhely szintjéig degradált – közmondás szerint, akinél kalapács van, az szögnek nézi az egész világot. Nos, valami hasonlóképp van a fotósemberrel is. Csak épp itt: ha nálad a fényképezőgéped, akkor mindenhol témát keresel. Ami rendben is volna, mert hát azért fényképező a fényképező, hogy fényképezzünk vele. Szóval önmagában ezzel nincsen ezzel semmi gond.

Minősített tényállású esetnek csak akkortól kezdve minősül, miután már akkor is fotózol (fejben), ha történetesen nincs is nálad a gép. Ami nem rossz, sőt néha kifejezetten szórakoztató mulatság.

Feltétlen javára írandó, hogy abszolút környezetkímélő, számottevő hulladékképződéssel és energia fogyasztással ugyanis nem jár, ráadásul nem kell a lefotózottak részéről súlyos konfliktusokkal sem szembesülni.

Komoly hiányossága viszont, hogy egy üzembiztosan működő agyszkenner kifejlesztéséig, a képeket rajtunk kívül más nemigen láthatja.

Szóval jó játék ez, és egészen addig vicces is, amíg bele nem botlasz „A témába”. Ott hever előtted az istenadta, csak kattintani kellene, de mivel nincs mivel, csak biluxolsz  ki nagy bután a fejedből.

És amatőrként nem ritkán járunk így. Mi ugyanis mindenekelőtt elsősorban apák, anyák, tesók, fiak, vállalkozók, alkalmazottak stb. vagyunk és csak másodsorban fotósok. Vagy mondjuk szurkolók.

Nekem mindez a múlt héti női kosárlabda Magyar Kupa pécsi döntőjének kapcsán jutott eszembe, ahová jólelkű emberek szponzor jóvoltából kaptunk néhány jegyet.

Már elég régen nem voltam kosármeccsen, Anikó még konkrétan sosem, csarnok közel, jegy ingyen, úgyhogy lényegében minden mellette szólt.

A bronzcsata még elég felejtős volt (Szeged-Zete, egy oda) , de a döntő aztán annál izgalmasabb - árukapcsolásként hangorkán, zászlólobogtatás, rekedtre szurkolás.

Végül egy utolsó pillanatban eset kosárral Pécsé lett a kupa és megkezdődött az ünnepség.

A rituálénak megfelelően a háló levágva, pezsgő elő, szétlocsol, ugrál, örömkönny.

Egy darabig én is örvendeztem a lelátón, aztán ahogy egyre több fotós (Huby, Nati, Tóth Laci stb.) szivárgott be a parkettre, az eufóriát lassan az érzés kezdte felváltani, hogy nekem nem itt volna a helyem, hanem ott lenn a parketten, ahol lehet, hogy valaki épp most kattintja össze a Sajtófotó nagydíját...A fejemben egyből be is indult a virtuális a redőnyzár, és mellé a bosszankodás:

„- Mi a fenének nem hoztam magammal azt a nyavalyás gépet?!„

Amire, mindjárt okosan válaszoltam is magamnak, hogy:

„ – Azért nem, mert most szurkolni jöttél!”

Persze, nem hagytam magam:

„-De hát, mit veszítettem volna vele, sok helyet nem foglal. Nem?!”

A replika sem váratott magára:

„- Az igaz, de akkor meg a témákat nézem, nem pedig a meccsel foglalkozol, ráadásul, folyton figyelni kell, hogy meg ne lovasítsák.”

„- Igen, de….”

Szóval jól elvoltam magammal, miközben lent csak gyűltek a fotók, mi meg a még kitartó B-közép lelkes örömujjongása mellett lassan összeszedelőzködtünk és elindultunk haza…

Munkába menet, néha viszek magammal fényképezőgépet. Tegnap - azt hittem jogosan - nem jutott eszembe,  ugyanis egész hétre esőt mondott, és erre rímelt, hogy hallottam, ahogy éjszaka zuhogott. Reggel kilépve aztán valóban - döglöttszürke égbolt, és kövér tócsák fogadtak.

Alig kanyarodtam ki azonban az utcából, mintha csak valami gigantikus színpadi függöny volna, a Nap elől hirtelen eloszlott a tömött, szürke felhőpaplan, a megnyíló résen át, meg ömlöttek át a napsugarak tonnaszám. Az addig komótosan gomolygó párát fénypászmák szelték fel, a  vízcseppek meg ragyogásban törtek ki. Mindeközben az ég másik oldala még haragos-tintakéken borongott. Így együtt azért már elég fotógén volt a kulissza. Nekem viszont egy reggeli értekezleten volt sürgős jelenésem, így a visszafordulás szóba sem jöhetett. Helyette maradt a felszisszenés, minden alkalommal, amikor csak a visszapillantóba néztem.

Szal, így van ez velünk amatőrökkel. Jó fényeket mindenkinek, de a lényeg úgyis csak az, hogy HAJ-RÁ PÉÉÉCS!!!!! :)