Égszakadás - égindulás

Nem tudom ki hogy, én a nyelvészethez nem különösebben értek, viszont néha így laikusként is rácsodálkozom, hogy időről-időre milyen új szavak bukkannak föl a nyelvünkben (bár lehet, hogy csak nekem újak :)

Ezek egy részéről egy darabig fogalmam sincs, hogy mik. Nem tudtam többek között azt sem, hogy mi az a turbó-körforgalom, vagy a szupercella. Aztán valamilyen módon előbb-utóbb azért csak kiderül.
A szupercelláról kábé két éve hallottam először. Az első benyomás mindig fontos!

Hogy hány benyomás volt végülis, azt nem volt erőm megszámolni, de úgy érzésből 20 biztosan – mármint a kocsimon. Ettől kezdve nekem a szupercella olyan néhány óráig tartó otromba nagy vihar, ami leamortizálja a kocsimat. Reméltem, hogy idővel árnyalódik majd a róla kialakult, addig nem éppen hízelgő kép, de tavaly vette a bátorságot és megismételte az előző évi produkcióját, ráadásul – amolyan halmazati mellékbüntetésként – még a visszapillantómat is legyakta.

Hát vazz, nem voltam boldog!

Viszont mivel ezúttal nem éjszaka támadt, másnap a neten egy-két meglepően fotógén képbe botlottam a bestiáról. Gondoltam, ha már ő maradandó nyomot hagyott nekem, a következő alkalommal megpróbálom én is ugyanezt. Nem én kezdtem!

Egy jó darabig aztán nem találkoztam vele (gondolom parázott a szemem elé kerülni), április közepén aztán egészen váratlanul lecsapott a városra (picit nem figyelek oda, erre tessék!). Én épp úton voltam hazafele és tulajdonképpen nem is tudtam, hogy ez az, mert a város déli felét macerálta, én meg történetesen nem ott voltam, és csak annyit láttam, hogy abban az irányban nagy, csúnya felhőzet terpeszkedik el. Csak később tudtam meg, hogy a szürke izé szakajtószámra öntötte a jégdarát a Kertvárosra. Mire hazaértem a vihar lassan elült és aranysárga napsugarak öntötték el a várost (vízpárán keresztül azért az meg nem szokott csúnyán kinézni), mindezt sötétszürke felhőzet előtt. Szó se róla, volt egy posztapokaliptikus hangulat.

Kapkodva a fotóstáskámba dobáltam a cuccokat és rohantam vissza a kocsihoz. Első gondolatom az volt, hogy felmegyek a Mecsekre és akkor majd onnan, a kakasülőről fotózom meg a tutit, de mivel a csúcsforgalom még tartott, ki tudja mikorra jutok fel. A fényviszonyok ráadásul percről-percre változtak és egész biztos nem lett volna jótékony hatással a vérnyomásomra, ha mondjuk egy előttem tötyörgő T-betűs kocsi miatt maradok le a fotókról. Végül arra jutottam, hogy legalább megcsinálom az egy idő óta már tervezett képemet (sötét háttér előtt világító panelek) a nyugati elkerülő útról. Bevágódtam a kocsiba és padlógázzal verettem kifele városból. A kettős szivárványról még épphogy lemaradtam, viszont egy tizes házba csapódó villámot (nettó mázli), és az orrom előtt rojtosodó felhőzetet már sikerült elcsípnem.

Szal egy kis önkárpótlás törött tükörért, meg a horpadásokért. Beeee...!!!