Strandolda

Ezek strandos fotók még a nyári próbálkozásaim melléktermékei. Ezt a néhány – legyünk őszinték, egyelőre nem épp fotótörténeti jelentőségű – képet a későbbiekben egy nagyobb sorozattá tervezem felbővíteni, úgyhogy ez egyelőre csak amolyan demo (hogy nagyjából kábé mégis).

Pedig a strand sorozat nem is olyan egyszerű vállalás. Ha máshonnan nem, egy korábbi bejegyzésemből már tudhatjuk, hogy strandon fotózni amennyire érdekes, legalább annyira embert próbáló feladat. 
Nem is elsősorban a vizes élőhely, meg a hőség okozta technikai nehézségek, hanem maguk a strandolók miatt. És be kell vallanom, én a magam részéről velük szemben megértő vagyok.

Hogy mást ne mondjak, én se lennék különösebben boldog attól, ha önfeledt pancsolás, barnulás meg lángosozás közben egy nagydarab, szőrős, fürdőgatyás manusz fényképezőgéppel macerálna, még akkor se ha csak távolról. De mivel azonban én általában nem úgy szoktam, hát pláne!

Szóval kellő empátiát gyakorolva (nem mellesleg a felszerelésem és saját épségemet szem előtt tartva) rendszerint igyekszem a bennem munkáló fotóst kordában tartani. Ez nem mindig könnyű, bár maradandó frusztrációt azért nem okoz, mert ha fotó nem is, legalább a wellness megvan.

Barcsi strand léha lazulásra abszolút alkalmas, úgyhogy akkor sem lett volna hiányérzetünk, ha csak az utóbbi van, de erre a napra történetesen kölcsönkaptam Atus-tól GoPro Hero nevű készségét, ami egész más dimenzióba helyezte a napunkat. Hogy ez a kis GoPro mi mindenre is alkalmas, arról ITT meg ITT van egy kis ajánlottan megnézendő videóaanyag.

Amellett, hogy ez a kis okosság víz alatti, meg fölötti munkát egyaránt jól viseli (szemben egy blokktéglányi tükörreflexessel) kicsiny mérete okán nem is sokan veszik komolyan, úgyhogy a rosszalló tekintetek kevésbé akadályozzák a kibontakozást. Ennek, no meg a jópofa halszemes torzulásnak köszönhetően egész vicces képeket is készíthetünk.

A GoPro persze alapfunkcióját tekintve videó, ami egymás között szólva engem rendszerint nem nagyon hoz lázba (gépemmel jó ha szumma 50 másodpercnyi videóztam), de a hivatkozott linkek megnézése után nem kérdés, hogy ennél komoly hiba lett volna kihagyni. Saját, meg az utókor örömünkre így készültek nagy számban mindenféle lubickolós, sodródós, ugrálós, meg víz alatt úszkálós videók. 

A siklósi műintézmény látogatásakor már Isti nyúzta Atus kis gépét (mondom én, hogy jó cucc), így maradt a tükrös, amit szauna, hassüttetés meg a mindenféle medencékben elkövetett lamantinkodás mellett mindössze néhány kép erejéig halásztam elő. Egyébként ha már lamantin, akkor dugong jeligére csak nektek, csak most, ajándékba szeretettel az alábbi önarckép. Csííííz! :D

Ijjájúgy élvezem én a strandot!

A part körüli önkéntes eszkalálást követően, ezzel a poszttal akkor becsusszannánk a balatoni víztestbe, ami kicsit ugyan iszapos, kicsit hínáros, de azért a miénk.

Sokat gondolkodtam már azon, hogy mekkora ordas nagy mázli az, hogy nekünk jutott ilyesmi.

Már úgy értem legalább ez, ha már a földtörténeti együttállások okán hegy, fjord, mangrove mocsár, meg pálmafás sziget a golyóbis ezen a pontján momentán nem terem. Amiből a meglévő készleten túlmenően mégis akadt valamennyi, azt meg a történelem különféle geopolitikai sakkjátszmái susztermattolták el tőlünk (bár ennek további taglalása a kompetenciámat már meghaladja).

Persze ha továbbra is ilyen kitartó szorgalommal trágyázzuk a levegőt széndioxiddal, akkor a tengerszint emelkedése folytán nem teljesen kizárt, hogy egyszer majd Barcsról hajózhatunk ki az Adriára, de erre bazírozva azért egyelőre még nem nagyon érdemes komolyabb tengerjáró flottába invesztálni. (egymás között szólva, momentán azzal is beérnénk, ha addig a Balatoni Hajózási Zrt. ruházna be…bármibe)

A Lóczy Lajos a megmondhatója, hogy a Balaton limnológiai szempontból micsoda érdekes objektum, a legtöbben mégis hajlamosak monokulturális egynyári haszonképződményre gondolni rá. Hadd ne legyek álszent, ezzel én sem vagyok másképp.

A kép nálam talán annyiban árnyaltabb, hogy a kellemest (lubickoló funkció) egyúttal összekötöm a szórakoztatóval (fotózás) is. Nekem legalábbis többnyire az, a lefotózottak részéről ez azért nem mindig van így. Persze ha az egyszeri fotóhoz hasonlatosan kizárólag naplemente-vitorlás-nád relációban gondolkodnék, biztos egyszerűbb volna a feladvány, de ha valaki ehelyett (na jó, mellett) fotótémaként inkább strandokat célozza meg, akkor mindjárt összetettebbé válik a kérdés. A giccsadó így talán megúszható, a konfliktusok csak sűrű odafigyelések árán.

Ezzel kapcsolatban bennem legalábbis még élénken él annak sajtófotósnak az esete, aki néhány évvel ezelőtt nyári cikkhez fotózott illusztrációt valamelyik balatoni strandon, mire pár perc után azon kapta magát, hogy fojtófogás és bilincselést követően rendőrkocsiba tuszkolva vijjognak el vele az őrszobára.

Ott aztán csak homlokizzadva sikerült tisztázni a közegekkel, hogy – ellentétben az ott tartózkodók vélelmével – nem pedofilról van szó, aki épp magányos esti óráira gyűjtögetett alapanyagot, mindössze a munkáját végezte, már úgy értem az újságíróit (a jelenség tanulságairól egyébként Uj Péter írt anno emlékezetes pamfletet).

Szal, nem teljesen kockázatmentes mindez, pedig egy strand maga a megtestesült szociológiai rezervátum, igazi napolajban fogant fotós eldorádó, ami még akkor is nagyon szórakoztató tud lenni, ha csak nézelődünk. Fejben fotózni persze ilyenkor is lehet.

A tejfölös lángosba összeszorított szemmel harapó arcok, több csőnyi forró kukoricával egyensúlyozó apukák, vízkarabélyukba sietve vizet szivattyúzó gyerekek, a labdáért vetődve vízbe placcsanók, a magukkal szemmel láthatóan felettébb elégedett nők, és az őket alig leplezetten stírölő pasik, az idősödő néni fejére pattanó strandlabda, a vízbe forduló matracok, a homokozót elmerülten túró kisgyerekek, és a hideg vízbe először bemerészkedők fintorainak képét például bármikor nagy biztonsággal magam elé tudom idézni.

Ahhoz képest, hogy milyen izgalmas témák, a naplementékkel összehasonlítva súlyosan alulreprezentáltak. Persze ez mondjuk valahol érthető is, hiszen a fent vázolt potenciális nehézségek mellett normális ember strandra az egy szál vízibugyi mellett legfeljebb pacskert meg törülközőt visz, nem pedig fényképezőgépet. Jó, azért én se mindig (macerás, na - vagyonvédelem meg ilyenek), ez esetben marad a nézelődés meg az önfeledt csobbanás. Ijjájúgy én élvezem a strandot..