No, hát akkor immár harmadszor köszönnék el Londontól, ezúttal hosszabb időre.
A következő évek ágazati tervei között szerepel még hasonló vizit, de addig a hozott anyagból kell dolgoznunk.
Lássuk mi van még a tarsolyban:
Órjáskarika! Plasztik Klúni! Pszeudo Pascal! Mélyen tisztelt Publikum! Csak tessék, csak tessék! Folyvást, folyvást!!
Órjáskarika
Első látásra meglehetősen furcsának tűnik, hogy eleddig a lunaparkok hitbizományának tekintett szerkezeteket a város kellős közepébe telepítik.
Az óriáskerekek domesztikálását az angolok kezdték, de kici szárga szorgosz kezek aztán csakhamar
Ami értem én, hogy lényegét tekintve nem több Guinness-onanizálásnál, én mégis hajlamos vagyok belelátni egy kis világhatalmi izmozást is.
A primátus pünkösdinek bizonyult, mert csakhamar jött a még nagyobb Szingapúrból (egy fricska a Nagy Sárgának, egy a volt gyarmatosítónak), és gondolom idő kérdése, hogy bejelentsék a Dubai-it is, ami aztán akkora lesz, hogy mindjárt át kell szabni a légifolyosókat.
Na jó van, mindezt nem azért, mert bármi gondom lenne az efféle attrakciókkal. Sőt, szerintem egészen használható az ötlet. A londoniak pölö gyorsan megkedvelték, a turisták meg hosszú, tömött sorokban mennek rá fölszállni. Ha mindenki velünk, senki ellenünk. Így kerek a világ – egy 30 perces kapszulázás erejéig mindenképp.
Plasztik Klúni
Miután a Madam Tussaud múzeumban hármunk belépőjért közel harmincezer forintot kellett leszurkolni, magamban melegen ajánlottam, hogy most aztán olyat mutassanak, ami után húha, mert különben össze talál akadni a kócbajszunk.
Maga a múzeum több részből áll, a legnagyobb persze a különböző tematikákra – pl. színészek, zenészek, sportólók, politikusok stb. – osztott viaszbábus szekció. Itt jól el lehet szórakozni azzal, hogy: "Nézd már, az ott Stallone!" "Höhö, ameg a Bekem!" "Vazz, ez a fazon csak ekkora?!!" "Húú, ez tök élethű!" "Figyu most ideállok a Hitler mellé, te meg fotózz le!"
A rácsodálkozásnak aztán a vérmérséklettől függően különböző fokozatai lehetségesek. Néhány tinédzser csaj például akkora sikítozást csapott egy-egy plasztik Patinnson meg Clooney láttán, mintha legalábbis az élő változat állna előttük bokáig sármban.
A kiállítás szerves része még egy ijesztgetős tömlöcbejárás, meg egy dodzsemes - a vége felé határozottan pszichotrip - vasutazás London történetéről.
A Tussaud múzeum nem kihagyhatatlan program, de ha valaki rászánja magát, annak kellemes kikapcsolódás.
Pszeudo Pascal
Épp a Covent Garden környékén kódorogtunk, amikor piac előtti a téren egy izgalmasnak ígérkező előadásra lettünk figyelmesek. Nem tudom, hogy Hajdú Szabolcs látta-e a szóban forgó performert, de élek a gyanúperrel, hogy legalábbis hallott róla, ugyanis kísértetiesen hasonlított a Bibliotheque Pascal-ban látott egyik jelenetre.
A monocikli, meg a zsonglőrködés konkrétan dettó így nézett ki (csak remélni merem, hogy az arc a filmbeli szereplőtől eltérően nem működtet titkos szado-mazo fétisklubot).
Tulajdonképpen nem csinált semmi rendkívülit, de ahogy és amilyen szöveg mellett nyomta, az fél órára több száz embert elszórakoztatott. Én legalábbis nagyon jókat nevettem a fazonon.
A vásárcsarnokban (vö: Covent Garden Market) aztán egy hegedűs kvartett Pachelbel Kánon D-dúrban örökbecsűjét húzta. 10 font oda, a CD-jük ide. Bírom, na!
De, hogy stílszerű legyek, és egyúttal itt a végén háromtagúra bővítsem zenei blokkot, jöjjön mindenkinek, aki szereti!
Sha-la-la-la.....!
Sha-la-la-la.....!
Élvezetes úti beszámolók voltak. Köszi.
VálaszTörlésHoztad a formád! :)
VálaszTörlésA képek szuperül hozzák az ott érzett feelinget.
VálaszTörlésKöszi, hogy írtatok.
VálaszTörlésBocsánat én csak most tudok, mert elég sűrű ez a nyaram (sajnos nem a sok nyaralás miatt)