Hálás dolog koncertet fotózni. Preimer plánba tolják eléd látványt, jószerivel csak kattintani kell. Persze nyilván nem, de azért majdnem. Füstgép, színes fények (csak a CMOS-keserítő piros ne volna), hajlobogtatás, dobpergés meg léggitár – vagy épp igazi (szóljon az a Stratocaster!), esete válogatja.
Szóval nem nehéz innen fotógén képpel hazamenni. Ha szerencsések vagyunk, akkor még a zenét is élvezhetjük. Mondjuk ennek szerves előfeltétele, hogy lehetőleg ne Shyguys, Győzike Branch meg Biző Boys szintű koncertre kapjunk megbízást.
Nekem legutóbb (Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok) pölö Queen musical (na jó, concertshow) jutott. Ilyen alkalmakkor ugye első a munka, aztán a szórakozás, így nézelődésre meg önfeledt zenehallgatásra nem nagyon van idő, úgyhogy az aktuális koncertet leginkább amolyan zenei aláfestésként élem meg. Persze voltam már olyan koncerten, ahol ez inkább hátráltató tényező volt, ezúttal viszont kifejezetten élveztem a dolgot.
Persze sokat segít az is, ha ismerős számokat hall az ember. Jé, ez az „I want to break free!” (a klippjét gyerekfejjel a Zenebutikban láttam, ami után évekig nem tudtam hova tenni, hogy a bajszos bácsi minek porszívóz szoknyában meg harisnyatartóban – aztán persze később az ismereteim gyarapodása és az eggyel együtt kibontakozó toleranciám segített feldolgozni az élményt), ez meg a „Breakthru”.
És én ennek örültem. Tulajdonképpen ebből is látszik, hogy nem vagyok bonyolult ember - ennyivel is örömet lehet okozni.
Mi tagadás, azért volt ebben némi önbiztatás is, a teljes igazsághoz tartozik ugyanis, hogy azért jó pár szám akadt, amit nagyjából itt hallottam először. Igaz, így viszont egy-egy ismerősnél hangzónál annál nagyobb volt ráismerés öröme. Biztos izzó ez így, de hjába, ha egyszer úgy alakult, hogy zeneileg a populáris mainstream-en szocializálódtam.
Lemezjátszónk anno nem volt. Helyette orsós magnóval nyomultunk, amihez volt is két darab szalagunk.
Az egyiken Illés (bár mivel több sávos hanghordozókról beszélünk, állítólag ennél bonyolultabb a helyzet, de ennek részleteit azóta se firtattam), a másikon a családi legendárium szerint az én gyerekkori gügyögésem volt megtalálható, bár ezt nem tudom biztosan, mert a magnó folyton becsípte a szalagot, így funkcióját csak erős korlátozásokkal látta el. Az orsós magnónak a végső lökést végül a cseperedésünk adta meg, miután ugyanis öcsémmel eljutottunk arra a szintre, amikor a különböző műszaki berendezéseket (pölö orsósmagnót) már nagy biztonsággal képesek voltunk szétszerelni – annak bárminemű reális esélye nélkül, hogy a beavatkozásunkat követően bármire is használni lehet majd őket –, az orsós szalag portfoliónk további bővítését berekesztettük, és a technológiai haladásnak engedve a nagy becsben tartott, beszédes nevű Fair Mate típusú kazettás magnóra ápgrédeltünk.
Lemezjátszónk anno nem volt. Helyette orsós magnóval nyomultunk, amihez volt is két darab szalagunk.
Az egyiken Illés (bár mivel több sávos hanghordozókról beszélünk, állítólag ennél bonyolultabb a helyzet, de ennek részleteit azóta se firtattam), a másikon a családi legendárium szerint az én gyerekkori gügyögésem volt megtalálható, bár ezt nem tudom biztosan, mert a magnó folyton becsípte a szalagot, így funkcióját csak erős korlátozásokkal látta el. Az orsós magnónak a végső lökést végül a cseperedésünk adta meg, miután ugyanis öcsémmel eljutottunk arra a szintre, amikor a különböző műszaki berendezéseket (pölö orsósmagnót) már nagy biztonsággal képesek voltunk szétszerelni – annak bárminemű reális esélye nélkül, hogy a beavatkozásunkat követően bármire is használni lehet majd őket –, az orsós szalag portfoliónk további bővítését berekesztettük, és a technológiai haladásnak engedve a nagy becsben tartott, beszédes nevű Fair Mate típusú kazettás magnóra ápgrédeltünk.
Ettől kezdve a zenei választékot leginkább B. Tóth László és a Poptarisznya jelentette, amit apám jugóból importált kazettákra a magnó fölé görnyedve vett föl nagy szorgosan. Aztán ezeket hallgattuk rogyásig. Gondoltam már rá, hogy egyszer előkukázom őket. Huszonöt év távlatából Modern Talking-ot, C. C. Catch-t, Goombay Dance Band-et meg a Dolly Roll-t hallgatni súlyos nosztalgia faktor.
Később aztán lett saját kétkazettás magnóm, de akkortájt már MC Hammer, Bonanza, meg a 2Unlimited volt a pálya. Később meg nehéz megmondani, hogy mi, de kétségtelen, hogy Queen-ből, mivel direktbbe nem kerestem, legfeljebb annyi jutott, amennyit elém tettek. Mármint leginkább a rádiók/tévék. A rádiók/tévék viszont az ismertebbeket játsszák, amik leginkább azért ismertek, mert sokat játsszák őket. Ördögi kör, de én megvoltam vele.
Egyébként ha már az ismertebb Queen számok, bevallom titokban reméltem, hogy a „We are the champions”-ot kihagyják. Persze értem én, hogy passzol az aktuális alkalmakhoz, de mivel a területi kugli bajnokságtól kezdve a BL-döntőig ha kell, ha nem ezt nyomatják, mostanára elérték, hogy tiszta szívemből megutáljam. Ráadásul nem elég, hogy túlfoglalkoztatott, a vontatott ritmusa miatt még énekelni se nagyon lehet jóízűen - nem is nagyon szokták, rendszerint csak a refrént ismételgetik.
Lehet, hogy a heróttal mások is így vannak, mert mintha mostanában alternatívaként egyre gyakrabban tűnne fel Right Side Fred-től a „Stand up for the champions” . Nem mondom, faék egyszerűségű szöveg, és zeneileg se egy stílusbravúr, de a sok víííározás után nekem határozottan üdítően hat.
Na, de mégis hogy nézne ki ha fikázással zárnám a posztot. Meg hát nincs is rá okom. A szóban forgó musical szerintem jó szórakozás, a Queen-t végősoron meg szeressük. Még ha a kedvenc nótám tőlük nem is a „Bohemian Rhapsody”, hanem egy természetföldrajzi oximoronról szóló dal:
Érdekes, a gyerekkori visszaemlékezéseid mennyire feledtetni tudták velem, hogy a Queent magam sosem soroltam a kedvenc zenekaraim közé, sőt azt mondhatom, nem szeretem.
VálaszTörlésA koncert fotózás ennek ellenére izgalmas dolog, azt szeretem, de csak olyan bandákét, akiknek a zenéjét is szeretem.
Az igazat megvallva eredetben nem erről akartam írni a posztot, de amilyen csapongó vagyok..szóval gondoltam a Queen-ről írok, de mivel korlátozottan vagyok képben kicsit utánanéztem a zenekarnak. Meglepedőve tapasztaltam, hogy a szakértők véleménye egyáltalán nem találkozik a közönség véleményével. Elismerik ugyan Brian May gitártudását, és Mercury előadói képességeit, de a zenekar teljesítménye már kevésbé pozitív. Kitűnő menedzselés mellett remek show-kat csináltak, és jól megjegyezhető populáris számokat írtak, raádásul megadatott nekeik, hogy a filmekene keresztül azokhoz is eljussanak, akikhez egyébként nem biztos, hogy eljutnak (Flash Gordon, Hegylakó, Wayne világa)
VálaszTörlésHát igen, ahogy utaltam is rá ezzel én is így vagyok. Elég furán éreztem magam, amikor egy népszerű (ultragagyi) fiúzenekar koncertjén sikítozó tizenéves lányok gyűrűjében kellett fotóznom. A színpadon vonagló fiúk, meg a playback nyivákolás meg aztán véglegg demoralizálták a fotós kedvemet.
Lám-lám, csak kiderül, hogy a megtervezett népszerűség nem feltétlenül minőség is. A Queen volt talán az első zenekar, akiket már a tudatos slágergyárok termeltek ki. Az meg számomra elég kiábrándító, ha tehetséges emberek a pénzért alább hagyják. Mercury hangja többet érdemelt volna, May tudására meg nem igazán volt a Queen számoknak szüksége.
VálaszTörlésKicsit féltem, hogy belegázolok a véleményemmel a lelkivilágodba, de megnyugodtam.
Nézz szét a zenei blogomon, hátha találsz érdekes dolgokat...
zeneszo.blogspot.com
Érdekes, mert jó pár emlékem hasonlatos a tiédhez. Nálam is megvolt az orsós magnó, bajuszos-szoknyás bácsi porszívóval. Úgy látszik ezek generációs állomások nálunk. :) Egyébként az én zenei világomban is csak úgy periférikusan volt jelen a Queen.
VálaszTörlésVannak zenekarok akiket kicsit többnek tartanak a kelleténél. Én spec. utálom amikor egy tehetségkutatón közlik a próbálkozóval, hogy ajaj, Freddy Mercury-t énekelni nagyon nagy merészség, aztán várják, hogy F.M. hangján szólaljon meg az emberke.
VálaszTörlésMagát a Queen-t jó zenekarnak tartom, bár érdekes, hogy pont a leghíresebb dalaikat nem csípem. :) Mondjuk az i want it all és a don't stop me now ez alól kivétel. :)
Nem is tudtam, hogy van ilyen zenei blogod. Közben nézegettem. Nagyon tartalmas oldal!
VálaszTörlésÉn egyébként amolyan, bizonytalan preferenciájú kocarajongó vagyok. Bár a rajongó talán nem is jó szó, mert abban nekem van egy kis birkanyájszerű felhang, nekem viszont eddig még nem tudtak mutatni olyan zenekart, amit minden
kritika nélkül elfogadtam volna. Amelyiket kedvelem, az arról ismerszik, meg, hogy a számai többsége (messze nem mindegyik) tetszik.
A Queen érdekes dolog. Ahogy írtam is, magamtól nem jutott eszembe volna hallgatni. Valszeg nekem is inkább más tetszett. Hogy végsősoron mégis pozitív az egyenleg az nem biztos, hogy csak a zenéjük miatt van. Mivel sokat játszott zenekarról van szó, sok emlékezetes buliban nyomultunk rá, láttam őket tévéműsorokban a már említett filmekben meg még egy csomó helyen és formában találkoztam velük, ebből következőleg annyi zenén túlmutató másodlagos élmény, érzés, benyomás tapad hozzájuk, amit már nem tudok különválasztani. Boncolgatnivalóan érdekes jelensége ez a tömegkultúráknak.
És ez szorosan kapcsolódik, ahhoz amit Zsolt is ír a közös élményről. A közös, pozitív generációs élményekből, viszonyítási pontokból lesz a kult, ami nem ritkán független a tényleges teljesítménytől.
Minden menedzser/marketinges álma ez. Ha sikerül elérni, hogy a termék hallattán ne annak tulajdonságai, hanem a hozzá kapcsolódó - pozitív - élmény legyen az első gondolat. Többen erre tudatosan rájátszanak. A Coca Cola-ról
vagy a Fantá-ról soha nem azt mondják, hogy igyad, mert finom, hanem igyad, mert cool érzés, meg haverok, buli, Fanta. A prémium kocsi, meg nem kényelmesen elvisz A-ból B pontba, hanem vezetési élményt nyújt, és "minden másodpercben teljesíti ígéretét"
Kicsit visszakanyrodva a zenéhez, a vájtfülüek szerint Madonna eléggé közepes énekes, de a menedzserek nem is elsősorban a hangját, hanem a brand-et magát árulják. Ennek része a rendszeres botrányok, címlapok, látványos koncertek. Persze, nyilván a dalok is.
Ami akkor jó, ha dallamos, könnyen befogadható, idézhető. Ez egyben a slágerek receptje is (ki ne tudna legalább egy Republic slágert, pedig zeneileg ugye finoman szólva se..)
A fentiekből pedig következik, az amit Raindrop ír a túlértékeltségről. Ami persze csalóka, mert az adott termék értékét, nem biztos, hogy az inherens tartalom, hanem sok esetben inkább a termék iránt támasztott kereslet adja (mindezt ugye a közgazdasági keresleti görbék szépen leírják) Ha ez kellően nagy, akkor az önálló érték is megsokszorozzódik azáltal, hogy keresik.
Sokan pedig azt keresik, ami könnyen fogyasztható, és olcsósága ellenére értékesnek látszik. Viszont az olcsóság, meg érték fogalmak csupán a magaskultúra nézőpontjából tett önkényes kategóriák. A kereslet diktál, így ami
ugyanis bizonyos szempontból olcsó, más szempontból nézve valójában tömegigény.
Így lett a legnépszerűbb rendezők egyike Spielberg (akit a filmesztéták jobb esetben is legfeljebb egy tehetséges hatásvadásznak tartanak) és még véletlenül sem Tarkovszkij.
A nagyközönségnek szánt fotókiállítosokon is a természetfotók előtt ácsorognak legtöbben, és a képfórumokon dobogósai is rendszerint ilyen témájú képek (naplemente, tájkép, meg bogármakróstb.) És persze nincs is ezzel semmi gond. Elég nagy a piac, mindenki meg tudja taláni közte, az ami leginkább neki szól. Ez valakinek Kurtág, másnak a Queen, megint Bódi Guszti. Uhh, már megint mennyit dumáltam.. Bocsi!
Egyáltalán nem baj :) Élvezettel olvastam, és sok mindenben igazat is adok Neked. Ám inkább azt szűröm le a válaszból, hogy elámulok a mögöttünk jövő generáció éleslátásán és világos gondolkodásán. A Te korodban valószínűleg nem tudtam volna így mondatokba foglalni a gondolataidat. Ám nem bánom, cserébe kaptam azt a kort, amikor zenekarok százai értéket játszottak, még azok is, akik csak egy szűk rétegnek szóltak, vagy inkább épp azok. Igazán a "komoly" zene és a jazz vitt el abba az irányba, ami lehetővé tette, hogy meghúzhassam a 60-as, 70-es évek igazi érték határait a számomra a későbbiekben és azt is, hogy a mából ki tudom szűrni azt, amit érdemes hallgatni.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy ellátogattál a Zeneszóra :)
Nagyon jó dinamikusak-izgalmasak a képek!
VálaszTörlésNem is hallottam erről a musicalről, de kedvem támadt megnézni-hallgatni.