2011. augusztus 13., szombat

Rockmaraton – péntek

Mivel másnap a korábban már említett esküvőn volt jelenésem, ezért nekem a péntek volt a zárónap. Az előző két alkalommal lényegében csak pár órát voltam kint a bulin, úgyhogy a mai napot hosszabbra méreteztem - 15 és 23 között egy teljes műszakot terveztem lenyomni.


Mindenképpen plusz motivációt jelentett, hogy addig rágtam a műszerész fülét, amíg végül sikerült rávennem, hogy előbbre sorolja az objektívem reparálását. Péntek délelőtt aztán az öreg jókora boldogságomra azzal fogadott, hogy elkészült vele. Ajdejó!


Vittem is magammal nagy ambícióval, hogy akkor majd most a nagylátó…a hepi azonban csak az első próbálkozásig tartott, amikor is kiderült, hogy az objektív valamiért nem hajlandó kommunikálni a vázzal (még manuálba se). Tökig beugrott blende, nulla fókusz és ugyanennyi expó. Persze ha lett volna annyi eszem, hogy otthon kipróbáljam, akkor most nem kellene fölöslegbe magammal cipelnem, de mint tudjuk (copyright by nagymamám) a rest kétszer fárad.


A kora délután időpontra tekintettel lézengő emberek, off programok és embertelen meleg fogadott. Off programok legérdekesebbje ezúttal sörfutás volt. Ennek lényege, hogy a delikvens (stopper terhe mellett) a startvonalnál felhajt egy korsó sört, utána robogás a húsz méterre található vaspálcáig, ott lehajtott fejjel tízszer körbeforogni, végül nyargalás vissza.


Amíg a versenyzőknek a legfőbb mókát – feltételezem – a sörívás, addig a nézőknek leginkább a visszafutás része jelentette. Mármint konkrétan látni azt, hogy a körözéstől szédelgő versenyző reménytelenül küzd azzal, hogy arra vigye a lába, amerre ő kigondolta, de a gravitáció meg a kóválygó egyensúlyszerv ezt minduntalan felülírja. Tényleg vicces volt – hiába, más nyomora kimeríthetetlen humorforrás.


Emellett a beszédes Local Heroes nevű sátorban karaoke és vizes póló versenyt is rendeztek. Mint megtudtam, a borítékolható sikerre tekintettel, ezen utóbbiból minden napra jutott egy. A bevállalósabb és pólójukat levető csajokat ütemes „Nagyszínpad! Nagyszínpad” skandálással díjazta a hasonlóra mindig hálás férfiközönség - ahogy elnéztem, sokaknak volt ez a nap fénypontja.


Aztán lassan elkezdődtek a koncertek is. A Monster színpadon a Kovbojok nevű banda, majd utánuk  a Prosectura (őket csipázom a Kell egy tank pölö jópofa szám) tolta. Az előbbi felületesen hallgatva elsőre még szórakoztatott is, de a kínrímekkel tűzdelt idióta szövegek azért gyorsan erodálták az energiám, úgyhogy inkább a Kalapács Józsi.


Kalapács Józsit szeressük, meg úgy általában is kedvezett nekem a mai nap, Pokolgép ugyanis – sejtem, hogy ezt nem sokan gondolnák rólam – régóta nagy kedvencem. Anno 2001-ben miattuk, és részben az előttük fellépő Auróra miatt, mentem ki az első Rockmaratonra (nem fotózni, bulizni). Pokolgépért ugyanis általános iskolás tizenévesként haveri körrel egy emberként rajongtunk. Csoda ez, ha ilyen számokat csináltak, mint ez ITT?


Modern Talking, C.C. Catch és Dolly Roll fémjelezte korszak után a Pokolgép maga volt a megtestesült lázadás, amire paneltelepi nyolcadikosként mutatkozott is bennünk némi hajlam, bár ezt akkoriban kazetta hallgatással és néhány kósza kitűzővel lényegében le is tudtuk.


A kitűzőt illetően egyébként a zsenge és konszolidáció előtt álló identitásunk csalhatatlan jele volt, hogy a Pokolgépé mellett mindenféle skrupulus nélkül megfért a Europe, Edda, Stallone, Bros, Samantha Fox és az akkoriban terjedő Glasznoszty feliratú jelvény is (még ha az utóbbiról nem nagyon vágtuk, hogy mit is jelent pontosan).


De amíg Stallone-t meg Samantha Foxot inkább csak néztük, hallgatni Pokolgépet hallgattunk (nem csak mi, német származású barátom ugyanis eskü alatt vallotta, hogy náluk is hihetetlen népszerű), olyannyira, hogy még én is csodálkoztam, hogy az ominózus első Rockmaratonon jó tíz évre rá lényegében mindegyik klasszikusuk szövegére emlékeztem.


Ez most sem volt másképp, úgyhogy én bírtam a dolgot. Jövőre ha másért nem, Pokolgép számokért azért csak kijövök majd. Na jó, azért majd kattintani is bizti kattintok. Addig is jobb híján itt egy link a korábbi  meg egy adag az idei fotókból


2 megjegyzés:

  1. Szia,

    Ezekkel a képekkel és szövegekkel valami nívósabb magazinnál, vagy lapnál állandó rovatodnak kéne lennie. Szerintem népszerűek lennének a szösszeneteid. Nagyon jók!

    F

    VálaszTörlés