2011. július 28., csütörtök

Rockmaraton - hétfő

Elég kellemetlenül indult. Még a bejáratnál jártam, amikor az első pár fotó után le akartam cserélni a nagylátót, de az csak makacskodott és nem mozdult. Tekerem újból. Semmi! Végül nagy nekifeszülés után kínkeservesen sikerült lecsavarnom. Rosszul tettem volna fel? Próba. 


Már a visszatekerés is nyögvenyelősen, aztán lefele újból az előbbi koreográfia. Hú, bakker! Lassan körvonalazódni kezdett ugyanis, hogy mindez a táskám pár nappal ezelőtti elhasalásának köszönhető. Kicsit sietősebben cuccoltam ki a kocsiból, a táska meg kicsúszott a kezemből és szerencsétlen meredek röppályán akkora nyekkenéssel csapódott a földnek, hogy még nézni is rossz volt. 


Első ijedtségemben gyorsan átnéztem a felszerelést, de nem tűnt úgy, hogy nagy gondok lennének Pedig de. Most mikor alaposabban megvizsgáltam, vettem csak észre, hogy a nagylátó bajonettje a - hátsó lencsetaggal egyetemben - elferdült (oda a fókusz), a váz meg berepedt. Hát mit mondjak, nem voltam tőle boldog!


Az csak a kisebbik része, hogy a várhatóan nyakig érő pornak ideális egy ilyen nyiladék, a nagyobbik baj az volt, hogy a fotóim legalább háromnegyedét nagylátóval készítem, ami most egy időre ugrott, ráadásul a lehető legrosszabbkor, a héten ugyanis Rockmaraton, hétvégén esküvő, utána meg két hét nyaralás. Mindez egyhuzamban, javítás meg kizárt, hogy meglegyen pár nap alatt.


Próbáltam pozitívan hozzáállni és egyfajta kihívásnak felfogni, hogy nincs nagylátó tartomány, mert helyette majd jobban agyalok (bla-bla...), meg hogy komoly fotózsurnaliszták is egy szál 35-ös obival, ezenkívül itt  24-105 is...de csak félszívvel volt őszinte ez az önszuggessztió.


Miközben ezen őrlődtem, már befele haladtam. Ezt már csak abból is kiderült, hogy egyre több fura szerzet jött velem szembe. Félméteres tarajok, gótik cuccok, monokli festés, bakancsok, méden, pólók, tetkó és piercing (egy nagyobbacska mágnessel sok barátra szert tehetnénk) bizantin bőségben (copyright by Fábry) .


Egyébként ahhoz képest, hogy mekkora az ijesztő arcok egy négyzetméterre eső koncentrációja, maga az esemény meglepően kulturált mederben folyik. Na jó, nyílván nem katicás puffokon málnaszörpöt szürcsölgető figurákra kell asszociálni, de ahhoz képest, hogy az ember első ránézésre mire számítana, a durva elhajlás ritkaságszámba megy.


A várakozásokkal ellentétben nincsenek halomban szanaszét fetrengők, úton-útfélen boázók, verekedés, csirkedarálás meg hasonlók. Még első ránézésre legijesztőbbnek a pogózás tűnik, de dulakodásnak ható akciózás valójában nem több dodzsmelős lökdösődésnél, ahol egy nagyobb borításnál rendszerint ketten ugranak oda felsegíteni az illetőt.


Hétfő a nulladik nap, a többség – velem együtt – még csak kereste a helyét és egyelőre a nagyszínpad is üzemen kívül. Bóklásztam, néha kattintottam, de valahogy nem igazi meggyőződésből. Fesztelen fotózáshoz kell, hogy egy picit beszippantson a közeg (vagy fordítva én a közeget), de ez egyelőre váratott magára, úgyhogy pár óra után lassan hazaindultam. Szerdán folyt köv.


15 megjegyzés:

  1. Nekem így hullott ki a 28-85-ösöm. Még FD-s. Erőlködtek a javításával, de csak használhatatlan maradt. Ment a vitrinbe :) Kár érte. Ezért nem célszerű a táskában összeszerelve tárolni a cuccot. Akkor tanultam meg.
    Tetszik a riportod, képileg és szövegben is. Várom a folytatást...

    VálaszTörlés
  2. A teljes sztorihoz tartozik, hogy azért elvittem szerelőhöz és nagyon kedvesen megkértem, hogy próbálja a héten sorra keríteni. Az öreg szaki először elzárkózott, de végül megígérte, hogy csütörtökre megnézi mit tehet. Csütörtökön megyek is vissza, ő meg újságolja hogy kész az obi. Én örömködök, hogy akkor esküvőre, nyaralásra van obi, sőt még a másnapi Rockmaratonon is. Az öröm aztán nem tartott sokáig, mert ott aztán kiderült, lehet, hogy már nem szorul, cserébe viszont nem működik a fókusz. Remek. Tegnap tudtam csak visszavinni..hát nemtom. Nem vagyok túl bizakodó :(
    Köszi, még két napot fotóztam az eseményen, hamarosan jönnek az ott készült képek is.

    VálaszTörlés
  3. Elsőre csóváltam a fejem a válaszodban. "Öreg szaki"? Nem bántom őket, de a technika elhaladt felettük. Mechanikus dolgokat viszont csak rájuk bíznék. A 28-85-öt úgy összebarmolta egy "hozzá értő", hogy majdnem sírva fakadtam. Még jó, hogy a nagylátóhoz annyira nem kell az AF, azt szemre be lehet lőni. Elég jó nagy keresője van az 5D-nek :)

    VálaszTörlés
  4. Sajnálatos esemény. Én eddig még megúsztam. a képanyag viszont nagyon kafa, amúgy szokásosan.

    VálaszTörlés
  5. Húú de mély együttérzésem! :))

    VálaszTörlés
  6. Emese: egy vérbeli nagylátóstól számítottam is az együttérzésre :) (meg mintha egyiptomi utazás előtt a géped is megadta volna magát, úh. te aztán igazán tudhatod..)

    Eegyébként ma voltam az öregnél. Azt mondja nem tudja mi lehet a hiba, de ha gondolom, jövő héten hagyjam itt neki az 5D-t pár napja. Na, még az hiányzik!
    Ahogy János is mondta, analóg géppel még elboldogultak, de a digitális más világ. Ahogy nézem ebből Canon szervíz lesz.. :(

    VálaszTörlés
  7. Klassz riportfotók, személyes kedvencem a tarajos-ellenfényes.
    És együttérzek, biztos ami biztos Canon szervízbe kell azt vinni sztem. (én még csak a kompakt obiját vágtam neki egy ajtónak - picurkát, de arról is a Gehring Jani tehetett, mert Rá figyeltem. :) De igazából csak ráhúztam ám most...én voltam a bibis. :)

    VálaszTörlés
  8. Hát ahogy olvasom, rosszabb kimenetele lett a sztorinak mint amit elsőre meséltél :/ . Ha gondolod, szívesen felhozom a gépet a kamerába, és bár már nem vagyok szabad, de valahogy meg lesz oldva a munkaidőben való bejuttatás is.
    A képek jól tükrözik amúgy a hely hangulatát :D, várom a többit.

    VálaszTörlés
  9. Zsuzsi: :)

    Sim: előre köszi a segítséget. Azt hiszem élnék vele, majd zargalódok nálad az ügyben

    VálaszTörlés
  10. Drukkolok, hogy Happy End legyen az Obis Story vége!
    A kép és szöveg nagyon élvezetes!

    VálaszTörlés
  11. Jó képek, az első fazon kedvenc. :-)
    Drukkolok az obinak-gépnek, kíváncsi vagyok mi lesz.

    VálaszTörlés
  12. Köszi. Most Bp-en van remélem végre jóra fordulnak a dolgok :/

    VálaszTörlés
  13. Majd küldök rá helyi varázserőt innen Bp-ről, erősítésnek. :)

    VálaszTörlés
  14. Az ráfér köszi! :) Egyébként most épp Bp-en van (pontosabban vannak, mert egy másik is beadta a kulcsot), úgyhogy a fele varászerős is elég lesz ;)

    VálaszTörlés
  15. :) Mostanra meggyógyultak remélem.

    VálaszTörlés