2011. július 5., kedd

Fotózások Bélával

Természetfotózásnak mindig nehezen indulok neki, pedig ha egyszer már ott vagyok, akkor jól elvagyok, csak valahogy kell a noszogatás. Ezt magamban viszonylag könnyedén legyűröm, de Kiefer Béla fotósbarátom időnként besegít.


Időről időre felhív ugyanis, ha a várost fotóznivaló köd készül ellepni, vagy épp meginvitál egy közös fotózásra. Ezeken nem mindig tudok vele tartani, de az elmúlt hetekben kétszer is sor került rá.


Pécsnek több érdekes része is van. A Kertvárosról legutóbb már ejtettem szót, de ezen kívül előfordul még itt a dallamos nevű Zsebedomb, Gyükés, Daindol, Csoronika vagy Piriscsizma is, hogy csak az izgalmasabbakat említsem.


De akad példának okájáért Ispitaalja is, amiről eddig azt se tudtam, hogy létezik. Ez érdekesnek már csak azért érdekes, merthogy történetesen évek óta itt lakom. Mi tagadás, eddig ügyesen eltitkolták.
Meg aztán van olyan is, hogy Tüskésrét. Ami igazándiból nem is rét (ahogy a Kertváros sem az, ami) helyette található itt egy helyre kis (helyi léptékkel mérve) vadregényes tó.


Mondjuk rá is fér a város ezen részére a látványosság, merthogy jobbról erőmű, balról temető, a tó felett meg zagykazetta. Mifelénk ezt is meg kell becsülni. Nekem speciel nem hiányzik, de sok pécsinek szívfájdalma a valamirevaló vízfelület hiánya. Tekintve, hogy maga a tó elég eldugott helyen található, a szabad vízfelület iránti tömegigényt éppenséggel enyhíteni nem fogja, de aki veszi a fáradtságot, annak kellemes látvány nyílik innen a városra.


Béla pedig gyakran veszi a fáradtságot. Rá ugyanis abszolút kulcsingerként hat minden, ami víz és minden ami Pécs, nem ám, hogy kettő együtt!
Bennem leküzdhetetlen fotózási ingert ugyan egyik látványa sem kelt, de hívására ezúttal vele tartottam.
Átbotorkáltunk a dzsindzsáson, aztán partról naplemente–tó–Pécs metszéspontjában próbáltunk valamit homorítani.


Kétlem, hogy Art Wolfe-t a képek láttán elöntené a sárga irigység, nekem mindenesetre felüdülés volt, hogy végre a városból kimozdulva fotózhattam, még akkor is ha közigazgatásilag mégiscsak város (jóvanna, mindent nem lehet!). Ráadásul, aki ismeri, az tudja, hogy Béla egyáltalán nem hétköznapi egyéniség, úgyhogy a társaság is adott volt. További javára írom, hogy Sigma 12-24 (fullframen totálbrutál) nagylátóját is tesztelhettem, úgyhogy köszi Béla!


Holdfogyatkozás

Úgy alakult, másfél hétre rá, újból csörgette a mobilom. Ezúttal Béla holdfogyatkozásra hívott meg. Tópartot még csak-csak, holdfogyatkozást viszont még soha nem fotóztam, úgyhogy gondoltam eccerélünk! Béla ráadásul egy bulldog szívósságával képes felderíteni Pécs legrejtettebb kilátópontjait, és a mostani fotózást is egy hasonló, szinte senki által nem ismert helyről tervezte elkövetni.


Meg sem próbálom elmagyarázni, hogy mennyire nem vágtam, hol is járunk pontosan, amikor az előzetesen kigondolt magaslati pont felé haladtunk, de odaérve aztán tényleg soha nem látott kilátás nyílt a városra.

Mivel a holdkeltéig nem volt sok vissza, lassanként összehegesztettük a felszerelést.
Azért az elég gyorsan kiderült, hogy a 200 x 1,4 kombóval nem sok babér terem itt nekem, azzal ugyanis  nemhogy a holdat, de még a (nem túl távoli) 400 ágyas klinikát se lehet normálisan lefotózni. Béla aztán besegített egy 300-as fix telével, de ez még az extenderrel együtt is szánalmasan csenevésznek hatott az ő két darab kétszerező extenderével felturbózott 600 millis mordálya mellett.


A tisztesség ne essék, megszokásból azért lőttem néhány két kockát, de a kijelzőn alig kivehető koszfoltnyi holdféleség elég lehangoló végeredmény volt.

Végül megkértem Bélát, hogy egy kép erejéig, hadd vegyem kölcsön az űrméret feletti a légvédelmi szettjét. Ő meg jó fej volt, úgyhogy így készült az alábbi. Köszi Béla!


8 megjegyzés:

  1. Jó buli lehetett.
    A 2. és 6. szerintem igen különleges képek, de a többi se gyenge.

    VálaszTörlés
  2. Csodálatos fotók...remek írás

    VálaszTörlés
  3. Hűha, kihasználom a lehetőséget, mert együttállás látszik: augusztusban megyek pár napra a tőlem messzinek mondható Pécsre és tervezem, hogy szabad óráimban fotózok (mert Pécsen lenni is ritkaság, meg a szabad órák is). Olvasom, hogy pécsi vagy: alapfelszereléssel, helyismeret nélkül, pár hónapos amatőr fotósnak milyen területet/városrészt/épületet ajánlanál? Kösz előre is.

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nehéz ügy, kérdés hogy mi érdekel. Ha szép városfotók, akkor a belváros, ha látkép, akkor a Mecsek, ha szocreál, akkor az Uránváros, ha panel, akkor Kertváros, ha indusztriál, akkor az erőmű, ha meg esetleg kaland, akkor a meszesi régió (kicsit nagyobb a nemzetiségi arány itt :) szóval van választék bőven ;)

    VálaszTörlés
  5. Az utolsó előttibe egészen beleszerettem.
    Na de ehhez a poszthoz később még visszatérek, körvonalazódni látszik egy több napos őszi pécsi kiruccanás, akkor újraolvasom. :)
    Apropó: a Kertváros, amiről beszéltünk...kerestem a térképen, az tulképpen "Budai Kervéros" névre hallgat? Térképileg? :)

    VálaszTörlés
  6. Na most olvasom, hogy nem csodálom ha nem értetted mit akarok kérdezni, kicsit elírtam.
    Szóval a pécsi térképemen van egy Budai-kertváros, meg egy Megyeri-kertváros nevű hely, s nem tudtam Te melyiket szoktad "látogatni".

    VálaszTörlés
  7. Ja bocsi, egen. Ennek a Budai-kertvárosnak nekem is utána kellett néznem (tájékozott vagyok, mi? ld fent :), szal mindenképpen a Megyeri-kertváros.

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Kertv%C3%A1ros_(P%C3%A9cs)

    Ahogy olvasom, magyar viszonylatban ez a 3. legnagyobb panelrengeteg, úgyhogy mázlim van :D

    VálaszTörlés
  8. Na most már "mindentudó szemem ragyog". :) Köszi!

    VálaszTörlés