2011. június 16., csütörtök

Panel-flâneur

Érdekes, hogy a panelfotókat eddig még nem is hoztam szóba itt a blogon, már legalábbis ahhoz képest, hogy milyen gyakorisággal kattogtatom őket.
Tulajdonképpen egy kis panelek közötti bóklászásra bármikor kapható vagyok és erre azért időről-időre sor is kerül. Van, hogy csak egy negyed órám jut rá, máskor órákat elmászkálgatok – kedv, idő meg ihlet kérdése az egész.


Többen kérdezték már tőlem, hogy nem túl nehéz-e ez a téma? Ami alatt kábé azt értik, hogy nem túl unalmas-e? Ingerszegény kubizmus, alukuka, mászóka, bokor meg beton ameddig csak az objektív ellát.

Első ránézésre ez mind igaz, de ha túllendülünk a felszínen, akkor egy csomó nagyon izgalmas dologgal találkozhatunk.


Persze van úgy, hogy fotózásnak induló elhatározásból téma híján csak egészségügyi séta kerekedik, máskor viszont szinte minden utcasarkon belebotlok valami exponálnivalóba.
Így jártam legutóbb is, pedig mindössze fél órában limitált csellengésre volt lehetőségem (a fél órát jelen esetben feleségem fodrásznál hátralévő ideje jelentette).



Madárrandi

Alig cuccoltam ki a kocsiból, amikor pár lépés után egy vasmászókán ücsörgő varjúra lettem figyelmes (varjakról Winkler Róbert Mancsban megjelent hangulatos cikkét ajánlom figyelmetekbe )
Tartottam tőle, hogy az első exponálásra elröppen, ezért (ilyen témára egyébként nem túl alkalmas 17-40) objektívet sem cserélve lassan közelebb óvatoskodtam és a játszótér körüli derékig érő susnyásból próbáltam lencsevégre kapni a jószágot.


A madár szerencsére nem repült el, csak forgatta a fejét jobbra-balra és közben károgott megállás nélkül. 
Játszótéren ácsorgók egy darabig érdeklődve nézegették a mutatványomat, végül az egyik fazon megnyugtatott, hogy ez innen elrepülni nem fog, mert, hogy azt valami rendszerhiba folytán momentán nem tud. Ezt csak onnan gondolja, hogy vagy tíz perce halászta ki a bokorból a vergődő madarat és az alkalmi magaslati pontnak kinevezett mászókára helyezte, hátha onnan könnyebb neki az átstartolás, de ott azóta károgáson kívül egyebet nem nagyon csinál.


Most hogy mondta, szemmel láthatólag tényleg nem volt valami jó bőrben, akarom mondani tollban, ezért felcsörögtem ilyen kérdésekben jártas Géza kollégámat egy kis ornitológiai szaktanácsért. Ő a leírás alapján anamnézisül fejjel szilárd tárgynak (ld. házfal) történő nekirepülést diagnosztizált, amire tekintettel javasolta, hogy egyelőre ne nagyon bolygassuk, hátha összeszedi magát. Ha ez nem sikerülne, akkor legfeljebb egy varjúval kevesebb - nem ezen fog múlni a populáció fennmaradása.


Winkler Robi nem minden ok nélkül dicsérte a mentálkapacitásukat, mert mintha csak életképességét akarta volna nekünk bizonyítani, hirtelen leugrott a mászókáról és nekiiramodott (ld. Winkler érzékletes leírását). Először sűrű kárrogással körbenyargalta a homokozót, majd azzal a lendülettel berombolt a dzsumbujba. Ott egy darabig még kepesztett, aztán lassan elkussolt. Mivel már vagy negyedórája nyakló nélkül nyomta az egyre idegesítőbb varjú-stand up-ot, ez többeknek komoly megkönnyebbülést okozott.


Lucky duck

Gondoltam akkor a varjúkból talán ennyi elég is, úgyhogy épp mentem volna tovább, amikor két legelésző kiskacsát pillantottam meg a homokozóban (tekintve, a sok gazt, akadt elemózsia bőven)
Ezen pettyet megakadt a tű, hogy ez így mégis hogy, de alkalmi játszótéri ismerőseim újfent kisegítettek. Elárulták, hogy húsvétra a nyuszi már olyan snassz dolog, ezért ezúttal két pelyhes kiskacsával lepték meg a gyerkőcöket. Most épp táplálással egybekötött sétáltatásuk zajlik. A kérdésemre, hogy mi lesz a sorsuk, ha nagyok lesznek, elmondták, hogy szó sem lehet levágásról, velük fognak élni (mármint a kacsák). Tekintettel arról, hogy szobatiszta baromfiakról egyelőre nem nagyon tudok, aszem izgalmas időszak elé néznek.



Gyerekjáték

E madaras kalandok után a Diana téri  játszótér felé indultam (nem, nincs köze a sósborszeszhez, mindössze Kertváros egyik csücskében kizárólag női nevekkel operáltak anno a nem túl fantáziadús névadók – télleg, a nem pécsieknek mennyire magától értetődő, hogy a Kertváros az tkp. paneltelep?)
Odaúton aztán belefutottam még két rollerozós kölökbe, meg egy fiatal anyukába, aki nem győzte kivárni, amíg a csemetéje felandalog, ezért inkább a saját kezébe vette a dolgokat, mármint konkrétan a gyereket.


Aztán néhány sarokkal arrébb érdekes jelenetre lettem figyelmes. Egy hétéves forma gyerek kétségbeesetten üldözött egy nálánál pár évvel idősebb srécot. Aki persze könnyedén lerázta az utóbbit, majd mikor kellő távolságba került tőle megállt egy ajtó előtt és az addig kezében cipelt fémdarabot felhajította a bejárat feletti tetőféleségre.


Közben a kisebbik fiú is odaért és csak akkor tudatosult benne, hogy a nagysrác által elvett játékszer számára elérhetetlen helyre került és alighanem végleg lemondhat róla. Egy darabig állt ott kétségbeesetten, aztán lassan legörbült szája és szívfacsaró zokogásba kezdett.


Erre egycsapásra feltörtek belőlem a gyerekkori emlékek, nem túl messze innen ugyanis egy egészen hasonló eset esett meg, és annak nem lett heppiendje. A játéktankom eldobott tornya még hosszú évekig fájó pont emlék, úgyhogy gondoltam, akkor a fotósság itten néhány percre akkor félretéve. Megsimogattam a kobakját és megnyugtattam, hogy nyugi, visszaszerezzük a játékát. Odakísértem a kapuhoz és felemeltem, amíg el nem érte a játékot.
Utána örömmel forgatta az örökre elveszettnek hitt kis fémdarabot.
Még picit beszélgettem vele, ő pedig közben nehezen csendesedő hüppögéssel törölgette ki szeméből a könnyeket. 



Salto mortale

Mivel több éve fotózgatok már itt, egyre többször fordul elő, hogy az utcán nézelődve felismerem egy-egy fotóm fő vagy épp mellékszereplőjét, de időnként az is előfordul, hogy engem ismernek fel. Így esett utóbb is.
Az említett kissrácoktól nem messze néhány Yamakasit játszó tizenévesforma fiatalra lettem figyelmes. (a sok horzsolás, meg kötés alapján gondolom intenzív alapozáson lehetnek túl)


Odamentem hozzájuk, ők meg vigyorogva fogadtak, hogy hehe, már múltkor is lefotóztál bennünket! Erre első körben mondjuk nem emlékeztem, de aztán beugrott, hogy azért nem, mert azon a képen csak a talpuk látszik, szóval tényleg.


Mondtam nekik, hogy ne nagyon zavartassák magukat, tessenek csak nyugodtan ugrálni, ha úgy esik jól.
Én eközben kattogtattam, de a valahogy nem akart összeállni a kép. Végül a rasztahajú azt mondta, hogy most figyeljek és azzal a fenti szépségdíjas szaltóval levetette magát az egyméteres mélységbe. Akármilyen látványos is, senki se csinálja utána - ha valakiben mégis olthatatlan az ingerencia, akkor előtte szóljon, hogy lencsevégre tudjam kapni - köszke!

11 megjegyzés:

  1. nagyszerű olvasmányt és képes illusztrációt kerekítettél újfent!(még hogy unalmas a paneldzsungel)...ezek után már csak a folytatást várom...

    ui.:egy ilyen ugrás közben kattintani,a melletted ugyanarra az ütemre mutatványoló társat--na legyen ez a következő posztod vonala:D...

    VálaszTörlés
  2. Köszi ezt az újabb képes-szöveges bejegyzést! Tényleg mindig nagy élvezettel nézem-olvasom!

    VálaszTörlés
  3. Az a jó a bejegyzéseidben, hogy megkövetelik a figyelmet, és emellett szórakoztatóak. Nem lehet csak úgy elmenni mellettük és ez jó. Nagyon jó!

    VálaszTörlés
  4. Igen, igen. Azt hiszem én vagyok a paneles fotóidnak a legnagyobb rajongója, vártam is a blog indulása óta egy hasonló posztot. Szerintem rendkívül érdekes téma, távol nagyon az unalmastól, magam is készítenék ilyen sorozatot ha beleférne időmbe, néha vannak is rövid, próbálkozós séták. A bejegyzés második felében mutatott képek tetszettek jobban, s a kicsit megható sírás-rívás is kedves történet.
    Most hirtelen nem is tudom, ha végre eljutok Pécsre, Malomvölgybe vagy Kertvárosba menjek? Vagy egy nappal hosszabb kiruccanást kell tervezzek. :) Na de remélem kell még párszor várnod az új frizura elkészültére. :)
    Egyébként ha már múltkor a könyvről beszéltünk, ha visszagondolok a régen látottakra is, sztem csak a paneles képeidből már egy igen színvonalas album jöhetne össze.

    VálaszTörlés
  5. jazza: köszi a tippet! Rajta leszek ;)

    Hát én úgy szoktam feloldani a dilemmát, hogy hazafele Malomvölgyből megállok a Kertvárosban is :) Nem tudom, mikor lesz abból a kötetből valami, valahogy öt éve egyfolytában csak félig vagyok vele kész. Na, majd talán újabb öt év múlva :S

    János-Zsolt: tényleg örülök, ha így gondoljátok

    VálaszTörlés
  6. Nagyon kiforrott kötet lesz ez már! :-)
    A kiskacsás képek, a kisfiú árnyéka, és halálugrások kedvencek.
    Remélem folyt.köv.

    VálaszTörlés
  7. Nem csak a képek tetszenek, de az írás is rendkívül szórakoztató, hangulatos, sokszínű. Őszintén gratulálok!

    VálaszTörlés
  8. Alapból nyomod Édesapukám!

    Nagyon tetszenek a képek, a gyerekkorom jut eszembe, amit ezeken a helyeken töltöttem el. Majdnemhogy könnyeket csalsz a szemembe. Az írást még csak most fogom olvasni!

    Ja és külön köszönet a Ferkai fater fotójáért....ő is része a gyerekkoromnak....:)

    Így tovább! Azt a végén még itt fogok lógni az oldaladon!

    VálaszTörlés
  9. nnna most már elolvastam a szöveget is! Nagyon olvasmányos, kifejezetten élvezem a stílusodat! Asszem végig fogom olvasni az egész webes felületed. Nagyon jóóóó!

    Grazie Néked!

    Csengi

    VálaszTörlés