Malomvölgy

Talán valamikor korábban írtam már arról, hogy a természetfotózáshoz nekem rendszerint szükséges némi külső motiváció. Egész pontosan szólva nem magához a képkészítéshez, sokkal inkább az ezzel rendszerint együtt járó kora hajnali keléshez. Noszogatás hiányában ugyanis a saját belső késztetéseimmel könnyűszerrel elbánok. Aztán miután felülkerekedtem, marad a gátlástalan és kompromisszummentes továbbalvás.

Ébredés után néhanapján azért előfordul kisebb-nagyobb lelkifurka - mert hát előző nap mégiscsak elhatároztam, amihez képest ugye már megint csak a horpasztás -, de aztán amolyan ultima ratioként megnyugtatom magam azzal a nehezen kétségbe vonható ténnyel, hogy máskor is lesz még reggel. Lehet ezzel vitába szállni?!

Ezt a bizonyos külső motivációt legutóbb rendhagyó módon apám szállította. Na, nem azzal, hogy kirázott az ágyból, hanem mert ő maga is fotózni készült. Nyugdíjazása után ugyanis öntudatra ébredt benne az eddig leginkább a nyaralások során felszínre bukkanó fotógráfus. Elfogultság nélkül mondhatom, szép dolog ez tőle. (Most már legalább tudjuk, kire ütött ez a gyerek..)

Az öregem olyannyira lelkesen vetette bele magát ebbe a fényképezésbe, hogy mostanra a Panoramio nevű képmegosztó oldal egyik (ha nem a) leglelkesebb tagjává nőtte ki magát. Eddig ugyan leginkább utazási fotókban, meg városképekben utazott, de mostanság többek mellett a természetfotók is elkezdték foglalkoztatni, ezért abban maradtunk, hogy valamikor szerét ejtjük egy természetközeli terepgyakorlatnak.

Erre a célra Malomvölgy minden szempontból kézenfekvő választásnak tűnt. Mindenképpen mellette szólt, hogy nem kell a péróba elmenni ahhoz, hogy fotózható növénytársulással találkozzunk (tulajdonképpen csak a városszélig), másrészt a terepadottságok határozottan bézik nehézségi fokozatúak, emiatt az erre járót nem a meredek kaptatók, nyakig érő susnyás, meg süppedős lápi trutyi, hanem jobbára kiépített gyalogutak és hozzá decensen gondozott parkerdő fogadja. 

Szó mi szó, nem az a kiköpött érintetlen ősvadon, bár ez momentán nem is szerepelt a rövid távú igényeink között. A nekünk testhez álló, belépő szintű hajnali fotós bandázásra például tökéletesen megteszi. Már csak azért is, mert funkciójához mérten meglepően változatos fotótémákat kínál - igaz, ez nem feltétlen ebből a posztból fog kiderülni. Próbáltuk a feladatot komolyan venni, ennek okán, ahogy az rendes fotósokhoz illik, már a napfelkelte előtt a helyszínen voltunk (ezzel részemről a dolog nehezebbik része le is volt tudva...)

Első ránézésre ígéretes reggelnek tűnt, bár a Nap csak nem akart előbukkanni a felhők mögül. Mikor aztán nagy nehezen összekapta magát, akkor meg rövid idő alatt olyan köd kerekedett, hogy az orrunkig is alig láttunk tőle, úgyhogy ettől kezdve legfeljebb makróban gondolkodhattunk. Ezt némileg nehezítette, hogy késő ősz (és egyre hidegebb) lévén a makróznivaló témák száma drasztikusan megcsappant, de pár kósza csipkebogyó és néhány elhagyott pókháló azért keltett még némi izgalmat.

Ezekkel még egy darabig elbobekeltünk, de aztán kifogytunk az ötletből és átporoszkáltunk a park nyugati felére. A köd ha lehet, itt még nagyobb volt, úgyhogy jobbára csak ténferegtünk, és már épp fontolgattuk volna a hazaindulást, amikor a köd megkegyelmezett és hajlandó volt átengedni néhány napsugarat. A köd, erdő, napsugár kombó meg minden fotós nagykönyv szerint hálás téma, ezért mi is hálásak voltunk.

Mielőtt azonban túlságosan beleéltük volna magunkat a jóba, a tejföl kezdte újból maga alá gyűrni a tájat.

Levezetés gyanánt lőttünk még néhány kockát, de aztán összecuccoltunk és most már ténylegesen elindultunk haza. Túl hosszú időt nem töltöttünk kint, úgyhogy hazafelé a még alig kihűlt párnám viszontlátása feletti öröm járt a gondolataimban...

Pécs máskép(p)

Akárhonnan is próbáltam nézni a dolgot, csak arra jutottam, hogy indokolatlanul kevés fotót készítettem eddig Pécsről. Mindez persze érthető volna, ha példának okáért Nyírbátorban laknék, és csak páratlan szökőévenként járnék erre átutazóba, de nem ez van, ehelyett ugyanis jó 30 éve itt egzisztálok.

Próbáltam mentséget keresni, végül önfelmentésül abban maradtam, hogy talán úgy lehetek ezzel, mint az a tüke párizsi, aki már annyiszor látta a Notre Dame-ot  meg az Eiffel-tornyot, hogy még véletlenül se jutna eszébe lefotózni, szemben nem a bennszülöttekkel, akik meg épp ezért mennek oda.

Pedig ha fúrótoronynak látszó kilátó nem is, fotóznivaló azért akad éppenséggel itt is. Ezt mondjuk nem ritkán mások képeiből kell megtudnom. Miközben ugyanis itt napi szinte járok-kelek, közben simán elmegyek egy rakat olyan dolog mellett, amiről képen látva aztán utólag állapíthatom meg, hogy bakker tényleg!

Épp ezért tavaly elhatároztam, hogy jobban körbenézek majd Pécsett a gépemmel. A kivitelezést illetően lényegében semmi konkrétumba nem maradtam magammal. Első nekifontolásra mindössze a képeslap kivitelű fotóra mondtam csak magamban határozott nemet.

Amikkel nekem egyébként semmi konkrét bajom nincsen. Kiefer, Kalmár, Körtvélyesi vagy mások egy-egy jól sikerült képe például kifejezetten üdítően hat, de én ezúttal inkább más felé próbáltam tájékozódni.

Leginkább épp miattuk, mert hát minek ragozzuk, amit már tovább érdemes és nem is biztos, hogy tudnék.

Ezzel együtt én sem akartam mást fotózni, mint amit a hivatalos vagy kevésbé hivatalos fotósok, de méginkább a turisták már eddig is szénné fotóznak, csak egy kicsit másképp. A nagyívű - bár részleteiben annál kevésbé kidolgozott - elméleti keret az volt, hogy pontosan lehessen tudni, hol készült az adott kép, azaz ismerős, és jól beazonosítható minden, de valamiért mégis szokatlan.

Persze az hasonló helyzetekben lenni szokott, egy dolog az elhatározás, egy másik a megvalósítás. Úgyhogy a fenti tetszetősnek tűnő ötlet kivitelezése aztán hol jobban, hol kevésbé sikerült. Akárhogy is, mindenesetre érdekesnek találtam a dolgot, úgyhogy ügyködök majd még a témán. 

Fentiek okán a mellékelt képek egyelőre csak amolyan demó, hogy kábé ilyesmi. Aztán a többi majd a következő hasonszőrű posztig kiderül. Addig is további képek ITT.

Panelok

Panel témakörben akadt már korábban egy poszt, de időnként beköszönök majd egy-egy újjal is. Mint például most. A dolognak külön bejáratú apropója nem van, illetve mindössze annyi, hogy az elmúlt hónapokban összekattogtatódott annyi fotó, hogy érdemes legyen belőle frissíteni a weboldal galériáját (ráfért). Gondoltam ha ott, akkor már itt is. 

Elsőként mindjárt egy kép, amiről túl sok okosat nem nagyon tudok mondani. Szóval ez a térköves, kutyás, emberes, árnyékos fotó, amiről ugyan egyáltalán nem látszik, de istenbizti, hogy panelek között készült. 

Ebben a kertvárosi hintában tetemes időt himbálóztunk gyerekként. A jelenlegi kihasználtságról nincsen naprakész infóm, de a mellékelt, generációkon átívelő törzsközönség mindenesetre bizakodásra adhat okot.

Panelok és nappal is világító plexibúrák.

Ez a fénypászmás izé ígéretes témának tűnt, mindössze egy alak hibádzott belőle. Végül jó félórás dekkolásomba került, mire hajlandó volt valaki arra kódorogni, viszont én ekkora már úgy elbambultam a nagy nemjövésben, hogy kishíján majdnem le is maradtam róla...

Erről a srácról pár tízestömbbel arrébb készült már egy fotó, de a váratlanul jött népszerűség annyira megtetszett neki, hogy nemsokára lihegve utánam kerekezett és addig tartott sakkban a BMX-ével, amíg nem készítek róla egy biciklis képet is, Ilyen is van - néha előfordul, hogy nem én küzdök a képért.

A siklóernyő esete a komlói panel idillel.

Ez a kép elég meglepő "élmény" volt. Itt már hazafele készültem, de gondoltam ez a kép még belefér. Épp lecuccoltam, amikor erre a 7-es buszból előtántorgós arcra lettem figyelmes. Szemmel láthatóan komoly kihívást jelentett neki az egyenes járás, pláne, hogy közben még azon is erősen rajta volt, hogy kimondja a kígyó nevét. Ez némi küzdés után sikerült is neki..(boaaaa)..hát ez igazán férfimunka volt. Bezzeg ha a buszsofőr tudná, hogy csak egy megállón múlt.. 

Panelok most egyelőre ennyi, majd még jövök! Halik!

Esküvői fotózások

Egy korábbi bejegyzésben már volt róla szó, hogy a beállított fotózás (az esküvői is) nekem valamiért nem igazán áll kézre, alkati vagy ördög tudja, de valahogy tényleg nem. Ehhez képest a mellékelt képeket elnézve könnyen lehetne mondani, hogy épp most csinálok lábbelit a szájamból, pedig valójában az van, hogy én próbálom elkerülni a dolgot, de az néha csak megtalál.

Hogy mást ne mondjak, előfordul, hogy valamelyik fotós ismerős invitál segéderőnek (tétje nem nagyon van, csak hasznomat is veszik, meg azért csak ragad rám valami), de ilyen alkalmak azok is, amikor valamelyik közeli ismerősöm keres meg azzal, hogy az ő esküvőjükön nem-e lehetne?

Mert hát gépem ugye van, az esküvőn így is, úgy is ott leszek, és ami a legfontosabb, hatszáz éve cimbim. Szóval ilyen esetekben persze. Így alakult ez legutóbb ősszel is, amikor Karesz haverom döntött úgy, legfőbb ideje annak, hogy házas igába hajtsa fejét. Gondoltam egy napra ennyi felelőtlenség elég is, ne tetézze azzal, hogy fotósnak még egy nálam is nagyobb hályogkovácsot guberál magának.

Mivel az esemény helyszínéül Szombathely volt megjelölve, amit én nagyjából semennyire nem ismerek, ezért kértem, hogy fotózási helyszínre ezúttal ők tegyenek javaslatot. Szorgosak voltak, előre dolgoztak, ezért mindjárt mondták is, hogy fotóstali 13-kor a sorokpolányi Kolos-(korábban Szapáry) kastély előtt. A délután egy órán pettyet felszisszentem, de hát más időpont sehogy se akadt, egyébként is alapszabály, fotós ember hozott anyagból dolgozik, ugye.

A helyszínnek tulajdonképpen nem is nagyon néztem utána, valamiért azt gondoltam, kastély az kastély. Láttunk már ilyet. Na, nem a Loire-völgyit, hanem azt a (tisztelet a  kivételnek) magyarosat, ahol az – egykor szebb napokat látott –  málló vakolatú kastélyépület körül tessék-lássék gondozott tuják, sövény és néhány kósza rózsabokor szendereg.

Ha néha napján beesik egy-egy  látogató, akkor a nyugdíjas teremőr, ásítozva nyitja ki annak a pár látogatható, áporodott levegőjű szobának az ajtaját, amiben néhány zsinórral elkerített bútoron és ósdi festményen kívül egyéb látnivaló nemigen akad. Te pedig ­– a teremőrrel szigorúan a nyomodban – kínos csendben araszolsz a recsegő padozaton és már nagyon várod, hogy a szabadban legyél.

Szóval valami egészen ilyesmire számítottam, amikor azonban megérkezve, frissen vakolt téglafal és egy hatalmas tip-top kovácsoltvas kapu meredt a magasba előttünk, lassan azért elkezdtem gyanakodni. Aztán a motoros szerkezet diszkréten kitárta előttünk a kaput, mi pedig az újonnan térkövezett úton begurultunk a kastélyudvarba és attól kezdve a legfőbb gondom az volt, hogy a kezemmel a gépet meg az államat egyszerre sehogy se tudtam tartani.

Eleinte sűrűn pislogtam is visszafele, nem esetleg kovácsoltvas kapunak álcázott tér-idő teleportról van-e szó, ami véletlenül a Guldenburgok-örökségébe hoppanált bennünket, esetleg ez csak valami fejlett grafikájú holofedélzet, ahol a bokor mögül mindjárt befigyel egy klingon, de nem. Kiderült, hogy ez itt rílben megy!

Ilyet, tényleg nem sűrűn látni: gyönyörűen felújított kastély, japánkert, angolkert, formára nyírt bokrok, vízesés, csobogókkal, sziklákkal, pihenőkkel, frissen faragott szobrok, és köré olyan kert, hogy a schönbrunni kertgondozónak tanulmányutat szervezhetnének. Mint kiderült, a kastélyt egy tehetős vállalkozó vette meg néhány évvel ezelőtt, és pénzt, energiát nem kímélve varázsolta olyanná, hogy hűha.

Szóval Karesz barátomék ide szervezték a fotózást. A helyszín tényleg imponáló volt, de a kora délutáni időpont feladta a leckét. Odaúton a helyenként elbújó napot látva még reménykedtem, hogy felhős időnk lesz, a felhők azonban idő előtt leléptek, a Nap meg tűzött tiszta erőből, így eléggé meg kellett küzdeni a használható fényekért. A nem kevés törpölés, no meg a sok fotógén helyszínek miatt a rendelkezésre álló időkeret nagy részét a parkban fel is használtuk, így a kastélyban való fotózásra sajnos alig beköszönésnyi időnk maradt. Pettyet kár érte, de hát ez most így alakult.

A fotózkodás mindenesetre jó hangulatban telt. Adri és Karesz nem csak szépek, de ügyesek és türelmesek is voltak. Öröm, bódóttá nekik, ezúton is! ;)

Kiállításom

Ha minden igaz, ma nyílik az első önálló fotókiállításom a kozármislenyi Janikovszky Éva ÁMK Művelődési Házban (7761 Kozármisleny, Pécsi u. 1.).

A szervezésért és lebonyolításért ezúton is köszönet a Művelődési Ház szervezőinek, ezen belül is kiemelten Halmai-Nagy Róbertnek, aki többszöri elhárításom után is kitartó maradt és ragaszkodott a kiállításomhoz, ami végül szeptemberben a Helyi Érték és a ma nyíló „Játék a világ” címen realizálódott is.

Kozármisleny gondolom azért többeknek sem annyira esik útba, ezért biztos, ami nem bizonytalan alapon feltettem webre is a kiállítási anyagot, amit ITT tudtok megtekinteni.

Aki ezek után mégiscsak személyesen gondolná (nekik külön riszpekt a fáradozásért), az É 46°02’07.53” és K 18°17’20.07” koordináták alatt december 9-ig megteheti.

Infrazsengék

Lehet valami ebben az októberben, mert már tavaly is nehezen jött össze a hónapra való aktuális poszt, idén meg ugye egyáltalán nem is. Időhiány okán tucatnyi bejegyzést ígérni novemberre sem merek, de az alábbit mindenképp.

Az itt található képek tulajdonképpen az első kísérleti fotók, amolyan korai zsengék.

Az infraképek bizarr, földöntúli hangulata mindig is érdekelt, de készítésükre alkalmas gépem sokáig nem igazán volt. Egészen pontosan a Canon S1-m ­(még 2004-ből) elvileg tudott volna ilyet és ennek okán meg is rendeltem a hozzá való szűrőt, de aztán mire hosszú hónapok múlva nagy kínkeservesen ideért, addigra a gépet már eladtam.

 Az S1 utána jött a 20D, aztán meg a Zöddé, de azok alapkivitelben erre nem nagyon használhatók. Infra-blokkolót kiszerelgetni meg azért mégse.

Néhány hónapja aztán családtagnak számít az egyik korábbi posztban már emlegetett Canon G12, ekkora viszont már úgy elszoktam az infrafotók gondolatától, hogy tulajdonképpen nem is jutott eszembe, akár ilyesféle munkára is be lehetne fogni. Egyik magányos este aztán mégis.

Gyorsan elő is kaptam az egyik távirányítót, hogy azzal teszteljem le. Molyolás közben aztán azon morfondíroztam, hogy az elmúlt években azért csak haladt annyit technika, hogy már ezekben is van olyan hatékony blokkoló szűrő, mint régen a DSLR-ben…szóval nem nagyon bíztam a dologban, de aztán a legnagyobb örömömre az LCD-n megjelentek azok a lila pöttyök, amelyekre azért titokban számítottam.

Elős lelkesedésből Ebay-en gyorsan rá is cuppantam a szűrőkre, de aztán a választék alapján végül nem nagyon tudtam eldönteni, hogy akkor most tulajdonképpen melyiket is. Szerencsére a témában Gehring Jánosnál kevés szakavatottabb fotós van idehaza, ezért levélben egy kis segítséget kértem tőle, szűrőkről meg úgy általában az infrafotózásról. János nagyon készséges volt és az általa tanácsoltak alapján meg is rendeltem az adaptertubust, illetve az infraszűrőt. Pár hétre rá aztán megérkeztek.

Debütálásuk ennek ellenére váratott magára, de nemrég mikor az időjárás is úgy alakult, és nekem is akadt rá pár szabad órám, néhány fotó erejéig végre kipróbálhattam őket. Ezúttal a néhányat szó szerint kell érteni, mert egyelőre kábé ennyi készült, de csípem a dolgot, meg ötlet is akad még, úgyhogy infrafotók folyt köv.

Canon rejtély

Nemrég egy fura mail fogadott a postaládámban, amiben az állt, hogyaszongya ezúton meghívnak a Canon ebéddel egybekötött sajtótájékoztatójára. Biztos voltam benne, hogy rossz helyre küldték, ezért felhívtam őket, hogy ez mégis hogy, meg egyáltalán nem is vágom.

A hölgy sejtelmesen csak annyit mondott, hogy izgalmas bejelentés lesz, meg hát hűha, de többet nem mondhat róla (egyébként meg éreztem a hangján, furcsálja, hogy ennyire nem vagyok képben az ilyen tájékoztatókról) Mikor megkérdeztem, hogy kerülök én ebbe egyáltalán képbe, arra némi hezitálás után annyit mondott, hogy a blogom(?) alapján - úgyhogy a jövőben így tessenek itt olvasgatni. :)

Őszintén szólva részemről ennyiben is maradtam volna, de mivel aznap véletlenül Bp-en volt dolgom, a tervezett sajtótájékoztató időpontjában meg épp nem akadt teendő, gondoltam már csak kíváncsiságból is megnézem.

Jobb ötlet híján, arra tippeltem, hogy ez majd amolyan rendhagyó dolog lesz, ahová ezúttal a fotós bloggereket hívják meg. Mondjuk ha őket, akkor se egészen értettem, hogy engem éppenséggel miért, mert az én oldalam finoman szólva sem tartozik az ismertebbek közé, technikai dolgokkal meg aztán egyáltalán nem foglalkozom.

Miközben ezen morfondíroztam, már felfelé haladtam a bevásárlóközpont mozgólépcsőjén, ahová meghirdették a dzsemborit. Gondoltam, ha máskor nem, majd a regisztrációnál kiderül, hogy bocsi…khmm...sajna nincs a listán. De nem! Ott virítottam én is. Ennek megfelelően kedvesen fogadtak, majd a kezembe nyomtak egy sajtóanyagot tartalmazó mini pendriveot és betessékeltek.

Én egy kicsit bizonytalankodva helyet foglaltam és vártam, hogy mi lesz ebből. Gondoltam találkozok majd néhány ismerős fotóssal, de a bloggeres elméletem gyorsan szertefoszlani látszott, mert sorban jöttek az ismert vagy kevésbé ismert újságírók, szakírók, akik láthatóan régről ismerték egymást, csak én pislogtam ki kukán a kólám szívószála mögül és még mindig gőzöm nem volt, mit keresek én itt.

Reméltem, hogy később okosabb leszek. Hát nem lettem. Némi várakozás után ugyanis betoltak a háttérbe egy egy 2 x 3 méteres papírmasé 600D-t, ami mögül előpattant a Csillag Születikből megismert April Project nevű tánccsoport és lenyomták a madaras számukat (meg valami mást is, aminek állítólag volt köze a fényképezéshez, de ahonnan én ültem, onnan ez speciel nem nagyon derült ki)

A nyomaték kedvéért, biztos, ami biztos alapon kiraktak egy nyomtatót is, meg két táncos kezébe kompaktot adtak, amivel ugrálás úgy csináltak mintha... (azért ezt a néhol szürreális performanszot elnézve volna egy-két kérdésem a Canon marketing osztályához).

Végül nagy kapkodva bejelentettek két új kompaktot aztán elköszöntek.
Én meg szép lassan hazaindultam és azóta se értem, hogyan kerültem én ide.
Mindenesetre bizalom azóta is töretlen irántam, mert azóta is küldik utánam a sajtóanyagokat, hogy majd akkor abból tudok dolgozni...vagy nemtom.

Az ebéd egyébként jó volt, úgyhogy ezúton is köszi, bár gondolom, úgyis gyorsan kiesek majd a pikszisből, ha megtudják, hogy többek között azért voltam Bp-en, hogy Sigma objektívet vegyek. Úgyhogy pssszt! ;)