2012. július 24., kedd

Montenegró I.

Prológ

Ezzel a nyaralással eredetben egyáltalán nem kalkuláltunk. Az Egyetemen dolgozó unokaöcsém május végén hívott fel azzal, hogy akadna még néhány szabad hely az általuk szervezett montenegrói útra. Tekintve, hogy tenger mellett már rég jártunk, nyárra más programunk nem igazán akadt, plusz az utazás árát is elég felhasználóbarátra szabták, nem sokat gondolkodtunk, hogy rábólintsunk-e.


0. nap

Indulás hajnali kettőkor. Nehezen tolerálom a hosszas buszozást, így egy részét legalább alvással ki tudtam bekkelni. Menetidőre 13-14 órát prognosztizáltak, a vége erős 18 óra lett. Nem esett jól.
Bosnyák barátaink ha már versenyképes aszfaltcsíkkal nem igazán tudtak szolgálni, legalább festői tájat kínáltak cserébe. Elég egyoldalú deal, de valamit valamiért.


Este megérkezés Bar-ba. Lecuccolás, majd hiperszomnia.

1. nap

Hurrá nyaralunk! Délelőtt előirányzatként gátlástalan, csobbanással egybekötött, napbarnítós semmittevés. A gépet szigorúan nem viszek…Khhmm, vagy mégis? Csak nem bírok magammal. A délutáni bicseléskor már kattog a zár. A part kavicsos, és - előítéleteinkkel szemben - nem koszosabb az adriai átlagnál. Hátunk mögött hegyek, szemben látványelemként olajtartályok, a víz optimális, a nap süt. Tűrhető az egyenleg. Este városnézés. Nem egy bravúrkategória, de strandtól a kikötőig vezető sétányon pezseg az élet.


2.nap

Közfelkiáltással cél az ulcinj-i homokkal borított 12 km-es megastrand. A homok nem az a filmbéli fehér, hanem az iszapszínű balatoni. Papucs nélkül éget mint a rezsó. A napernyők, amíg a szem ellát. Társaságunk kellemes (úgy általában is), a sekély és langymeleg víz már annál kevésbé. A szürke homok a fülünkből is folyik. A bari strand aszem jobb volt. Tipli van. Ebédként egy közeli albán étterem, ultrajófej pincérrel, malomkeréknyi plejskavicával, ajándékba kapott palacsintaszerű nemtudjukmivel. 


Elégedettre tömött hassal indulunk meg a város felé. A nap tűzi a nyakunkat, de Ulcinj-nak 3/4 órányi kutyagolás után még híre-hamva. Egy helybeli legnagyobb döbbenetünkre jelzi, hogy még félúton se járunk. Taxit ajánlja figyelmünkbe. Némi ódzkodás, de aztán csak leintünk egyet. Ha ezt előre tudjuk: 3 euróért szó nélkül elvisz minket. Tökjó! 


A városba érve épp szól a müezzin, az öbölben nagyüzem a strandon. Az útikönyv szerint a fellegvár a kötelező gyakorlat. Tényleg. Hangulatosak ezek a sikátorok, szép a kilátás. Nekünk bejött. A jóval hosszabb visszaút 4 euró. Furák ezek a taxiórák, de amíg ilyen összegeket mutatnak, bánja fene.


3.nap

Fakultatív programként Kotori-öböl becélozva. A kirándulás ára olyan baráti, hogy le se merem írni. Oda(meg vissza)út a szorosan a tengerpart mellett. Hát nem csúnya!
Az öbölben aztán Risan, Perast, meg Kotor városa véve szemügyre. Nem győzünk betelni. Hegyekkel körbeölelt ékszerdobozok. Ha csak ezt nézzük meg már akkor megérte volna. (unokaöcsémre egyre gyakrabban gondolunk hálás szívvel)


Kotor utcáin hosszabb random városnézés. Csípem ezt a kőfalas, szűk utcás fílinget. A kaját azért elég vastag áron mérik – jó indikátora, hogy nem csak nekünk szimpi a hely.
Hazafelé félórás villámlátogatás a Montenegró turisztikai főcsakrájában Budván. Kár érte, volna itt mit nézni. Utána még egy rövid távfotó a Sveti Stefan nevű luxus szálloda szigetről. Odafele szebb lett volna. Párás levegő, használhatatlan fények, de kisebbségi fotósként ezt csak magamban jegyem meg.


Este már sehová, azért hosszú nap volt. Lazulásként Harry Hole kalandjai.

Montenegró folyt köv.   


5 megjegyzés:

  1. Látom termeltél jópár klassz képet is úgy "melléktermékként". :)) Gratula, jöhet a folytatás. ;)

    VálaszTörlés
  2. A fényképek tetszenek, az élménybeszámoló szintén, csak keverék nyelvezetével nem vagyok kibékülve.
    Ha így folytatódik, mivé alakul pár év múlva gyönyörű anyanyelvünk? A közékorúnál idősebbek a felét sem fogják megérteni. :-(
    Üdv! debreju

    VálaszTörlés
  3. Lecuccolás, majd hiperszomnia. :D
    Sírok a röhögéstől végig. Nagyon jók a képek, nagyon összhangban van az egész anyag!

    VálaszTörlés
  4. 1, 5, 7 nagy kedvencek.
    A beszámolóid meg egyszerűen mindig jó olvasni.

    VálaszTörlés
  5. Már Anikó képeinél is vártam, mikor jönnek a Tieid. :) Már nem is tudom, hogy tegnap vagy ma végignéztem a honlapon a képeket, és úgy a sorozat közepe tájékától éreztem több fotónál is a "hűhákat" úgy joruba módra. :) Várom itt is a folytatást!

    VálaszTörlés