2012. június 13., szerda

Othello

Igazán nem tehetek róla, de Shakespeare meg gyilkolászós dráma ide vagy oda, ha meghallom, azt a szót, hogy Othello, nekem mindig rötyögnöm kell, mert első gondolatra akaratlanul is az alábbi anekdota ugrik be róla:


"Az Othello-t játszó színész fojtogatni kezdte Desdemonát, mikor döbbenten hallotta meg, hogy művésznő kollégája a pillanatnyi csendben egy hangos pukit eresztett el. A színész ijedten sandított a nézők felé. Kétségtelenül meghallották. Gyorsan menteni akarta a helyzetet, ezért így kiáltott:"Te céda, hát még hörögsz is?!"


Mi tagadás, kínos egy malőr, mindenesetre az általam fotózott Othello előadáson ilyesmivel nemigen kellett számolni. Egyrészt nem színdarab, hanem balett volt, másrészt (szigorúan feltéve, de meg nem engedve) az esetleges oda nem illő felhangokat a kellően hangos zene amúgy jótékonyan annulálhatta.


A szóban forgó darab egyébként a Pécsi Balett repertoárján szerepelt. Az előadást már jó előre kiszúrtam a műsortervben, kedvelem ugyanis a táncfotókat. Sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, akkor a színpadi fotós műfajok közül, határozottan az egyetlen, amire (úgy fotósként, mint fotót nézőként) rezonálni tudok.


Azon melegében írtam is egy mélt a színháznak, hogy megérdeklődjem, van-e fotózási lehetőség. Abszolút készségesek és jó fejek voltak, és mindjárt meg is adták azt az időpontot, amikor fotózásra érdemes jelmezes próba adódik. Szerencsémre nem nagyon firtatták, hogy ki fia borja vagyok, meg úgy különben is. Mert hát lássuk be, magyarárazatként a műkedvelő hobbifotós a jorubafoto.eu-ról sokaknak azért elég karcsú érv lett volna. Mondom én, hogy jó fejek voltak, na!


A próba napján aztán előkotortam a felszerelést (váz + tele) és elbattyogtam táncfotózni. Érkezéskor aztán kiderült, hogy maga a próba csak jó óra múlva kezdődik. Nem örültem. Az ugyan nem volt egészen világos, hogy vajon az e-mailben értettük-e félre egymást, esetleg technikai (vagy más, nemtom) malőr jött közbe, de a lényegen már amúgy sem sokat változtatott volna, úgyhogy nem firtattam tovább a dolgot.


A létszámon felüli órát nem volt kedvem együltőhelyben kihordani, ugyanakkor hazamenni sem volt már érdemes, úgyhogy jobb híján színház környéki séta mellett döntöttem. Egy darabig csak lézengtem, de aztán bóklászás közepette eszembe jutott a szellentő céda, meg a szűkgatyás mór döbbent fekete képe, amiről egy gondolati bakugrással eszembe jutott mindjárt az is, hogy társaságban micsoda derültséget szokott az kelteni, amikor kiderül, hogy egy rövid ideig én is balettoztam.


Az ilyenkor kitörő elemi erejű röhögést az sem igazán csillapítja, amikor hozzáteszem, azt a mentőnek szánt körülményt, hogy akkoriban azért még eléggé gyerek voltam.
Mi tagadás, ha elképzelem magam, ahogy talpig spandexban spiccezek, még nekem is vihognom kell. Így értem aztán vissza a színházhoz, ahol a portás értetlenül nézett rám és nem nagyon értette, min is kuncogok.


Táncfotóban az a külön izgalom, hogy ha nem ismerjük előre a darabot - és rendszerint nem ismerjük - akkor minden pillanat meglepi. A fene se tudja mi jön éppen, de ha szerencsénk van, és nem voltunk  nagyon ügyetlenek sem (ebben a sorrendben), akkor a végén egész jó dolgok jöhetnek ki.
De addig is a tánc folyik, a fotós meg a végtelenített mozdulathalomból megpróbálja kikattintani a fotogénebb pillanatokat (az ilyenkor felszökő selejt-arány is mutatja, hogy ez néha sikerül, néha meg nem) Közben figyel a fényre meg bobekel a beállításokkal. Mindezt persze egy lyukon keresztül. 


Nem csoda, hogyha előadás után izgatottan megkérdezik tőlem, hogy "Na, milyen volt?", akkor hosszú másodpercekig gondolkodom, végül homlokráncolva kibököm, hogy fogalmam sincs. Ilyenkor valahogy fotó-üzemmódba vált az agyam ezért csak kiragadott képekre, meg momentumokra emlékszem, és akárhogy erőlködöm ebből a sztori azért csak elég hézagosan áll össze. Így volt ezúttal is. Pedig a képeket utólag elnézve, érdekes előadás lehetett, úgyhogy lehet, megnézem majd gép nélkül is...fojtogatós nagyjelenetnél meg élénken figyelek majd mit nűvel a "céda". :) 


5 megjegyzés:

  1. Ez megint tökéletes lett! Képileg is, szövegesen is! :) Kösz!

    VálaszTörlés
  2. Irigyellek, én is nagyon élvezem a táncfotózást (amatőrként), van egyfajta izgalmas varázsa, egyedi és szépséges fotók készülnek ilyenkor. Megkérdezhetem, milyen felszereléssel mentél? 70-200 elég, vagy nagyobb tele kellett? ISO-t meddig kellett feltekerni? Teljesen középen voltál, mozogtál közben?

    Kösz...

    VálaszTörlés
  3. Ha színpadi fotó, akkor igen, nálam általában tele. A 70-200 elég szokott lenni, még full frame-en is (5DII). Persze izgalmasak és érdekesek tudnak lenni a rövidebb gyútávval készült képek is (a színház fotósa készített is jó pár ilyet ld. a színház honlapja, és ha van lehetőség néha azért én is szoktam ld. Queen-ről szóló poszt), de ezúttal szándékosan az egységesen, telehatású képekre törekedtem.
    Hát igen, az ISO-t az ilyenkor rendszerint azért fel kell tekerni. A kevés fény miatt ugyanis még viszonylag nyitott blende (3,2-4,5) mellett is megnő a záridő, ráadásul a téma még mozog is, úgyhogy átlagosan 3000-4000 ISO-t kellett használnom. Mivel ez próba volt jobban tudtam mozogni mintha nézőkkel teli színházban lett volna, és örültem is neki, mert bosszantó dolog az, ha látom, hogy amabból a szögből lenne jó a kép, de a nézők miatt megvan kötve a kezem és jószerivel egy helyből kell lenyomni az egész előadást.

    VálaszTörlés
  4. Jók lettek, az utolsó különösen "monumentális"!

    VálaszTörlés