Köd előttem, köd utánam

Zsolt barátommal jó 10 éve vagyunk kitartó látogatói a „Kis Esti Fizika” fedőnevű programsorozatnak, amire havi rendszerességgel kerül sor (Pécsett) a Dominikánus házban.

Az előadások – a domináns gimnazista törzsközönségre tekintettel – leginkább középhaladó nívóra vannak kalibrálva, emiatt paradigmaváltó újdonsággal ritkán lepnek meg, de azért majd minden alkalommal hallani néhány (eddig még nem vagy nem pont így ismert) érdekes dolgot/összefüggést, úgyhogy ha időnk, kedvünk engedi, benevezünk rá.

A koreográfia évek óta hasonlóan alakul: koccanás, bohócmenüzés, fizikázás, kötetlen dumálás, haza.

Ez legutóbb sem volt másképp, annyi különbséggel, hogy ezúttal fényképezőgépet és állványt is vételeztem magamhoz. Nyílván nem az előadás miatt (ezen a szinten látványos termonukleáris gombafelhők demonstrálása még nem része a tananyagnak), hanem mert a város aznap szép lassan kezdett köddel telítődni, amit – ha már egyszer úgy is arra járok – érdemesnek tűnt kihasználni.

A gyalogszer persze eleve véges hatótávot jelent, ráadásul a baromi hideg csak tovább korlátozta az akciórádiuszom, úgyhogy jobbára a hazafele utamba eső témákat gondoltam megörökíteni.

Állvány, mint írtam, volt ugyan nálam, de az ezúttal felesleges ballasztnak bizonyult, mivel a hozzá tartozó gyorscsere-talpat meg otthon felejtettem (nagyon lehet utálni egy állványt, ha fölöslegesen kell cipelni), úgyhogy jobb híján maradt kézből.

Ilyen körülmények mellett persze csak olyasmi jöhetett szóba, ahol akad szabadon felhasználható fény, némi érdemi mozgás, és a fenti okok miatt nyilván nem árt az sem, ha történetesen útba esik. Ezen feltételek közös eredőjeként pedig csak 6-os út környéke maradt.

A mellékelt képek az emellett történő vonulásomat dokumentálják.

Ködmön jeligére, szeretettel

a „szegedi láthatatlan ember”