Őszkettő, varázsgomba, szemüveg

A bőség zavarától megrészegülten, akkor ehelyütt az őszi képek második kontingense.

Eredetileg úgy gondoltam, hogy az előző posztba csak vizes témájút zsuppolok, formális logika elvei alapján ez ugye ily módon víznélküli volna, de aztán tegnap találtam egy odavágót, ami viszont annyira megtetszett (ld. fent), hogy idetéve hajlandó voltam érte egy kis opportunizmusra. Bocsi!

Elsőként egy malomvölgyi fénypászmás, fapados. Malomvölgy a pécsi fotósok igazi paradicsoma - már ha valaki hajlandó elég korán kelni hozzá. Én sajna csak elég ritkán, pedig hogy mást nem említsek, Dékány Zsolt, Sindler Attila vagy Kiefer Béla fotói is mutatják, hogy nem haszontalan a dolog - már ha legalábbis szép fotót akarunk. Hozzájuk képest nem könnyű újat mutatni a helyszínről. Ezzel a fotóval nem is sikerült, de most már legalább nekem is van ilyen! :D

Nagyjából tisztában vagyok vele, hogy ez a légyölő galócás kép jóindulattal is legfeljebb illusztrációnak illik be, de egyfelől örültem, hogy végre hasznát vehettem - az egyébként méltatlanul alulfoglalkoztatott - makró objektívemnek, valamint feleségem által varrott babzsáknak, másrészt (bár a kép alapján nem biztos, hogy gondolnánk) eléggé megküzdöttem érte.

Késő délután értem oda a helyszínre, ami ezúttal egy gombákkal sűrűn borított erdős domboldal volt. Gumicsizmával meg 12 kilós menetfelszereléssel csak elég cammogósan jutottam fel és mivel nem maradt sok időm, mindjárt neki is vetettem magam a gombáknak. Már úgy értem fényképezőgéppel.

Az első pár fotó után aztán próbáltam új gombák után nézni.
Ami a nézésemet illeti, arról tudni kell, hogy az szemüveg nélkül nekem olyan, mint féllábú embernek a fenékberúgás-verseny és ami pont akkor hullott darabjaira, amikor új gombák után kutatva épp a burámhoz emeltem. Egy ideig csak bután pislogtam keresztül a szemüvegkeret romjai közül, aztán térden kúszva próbáltam megkeresni a két lencsét, amik a domboldalon éppen akkortájt bukdácsoltak lefele. A megtalálás után aztán nagy üggyel-bajjal visszaillesztettem őket, de ahogy elengedtem a keretet, az rúgó módjára mindjárt pattant is szét és kezdődhetett újra elölről a laposmászás. Közben az arra járó turisták elég furán nézhettek rám, mert a játszósruhában lejtőn lefele izgatott mozdulatokkal kutakodó alak, leginkább egy betépett, varázsgombák után kajtató homelessnek tűnt.

A lencsék szerencsére újból előkerültek. Ezúttal azonban óvatosabb voltam - nem engedtem el a keretet!
És miközben görcsösen szorongattam, erősen járt az agyam, hogy vajon mi a túróval is fogom pótolni a két hiányzó, egyenként két milliméternél nem nagyobb csavart. Kétségbeesve néztem körül, de ott csak ág meg levéldarabok feküdtek, amik precíziós optikai felhasználási köre azért erősen korlátozott.

Közben arra is gondoltam, hogy inkább hagyom a vérbe és lemegyek így, aztán majd otthon összeeszkábálom valahogy ezt a nyamvadt szemüveget, de mivel épp kezdett rám sötétedni, én pedig egyre kevesebbet láttam, erősen sanszos volt, hogy lefele menet minden második fát lebucizom majd.

Végül a fotóstáskámra tévedt a szemem, amiből egy nylonzacskó csücske meredt elő. Óvatosan letettem magam mellé az okulárét, a zacskót hosszúkás csíkokra szaggattam szét, az így nyert csíkokat pedig a kereten áttekerve próbáltam rögzíteni az üvegdarabokat. Elég ergyán nézett ki szerencsétlen szemüveg a kétoldalt lelógó zacskó cafatokkal, de a lencsék legalább a helyükön maradtak. Már ha legalábbis nem nagyon mozogtam. Viszont én még a dombon fent voltam, a kocsi meg lent, köztünk egy erdő, ilyen feltételek mellett pedig kevés mozgással elég nehézkes eljutni A-ból B-be (amúgy is egyébként).
A rázkódást csökkentendő, egyenes háttal, merev nyakkal, vigyázállást mímelve végül nagy nehezen le tudtam oldalazni valahogy (hol voltak ekkor már a gombafotók..?!) A kocsinál pihegve épp örültem volna, hogy végre..amikor hívott a feleségem, hogy hazafele esóess be kellene valamiért ugrani a Tecsóba.

Váltásruhával nem készültem, ezért úgy kellett mennem ahogy...
Inkább nem részletezném, milyen fejjel bámultak rám, amikor sáros mackófelsővel, gumicsizmában, a szemüvegemről raszta módjára csüngő nejlondarabokkal, robotzsarus minimálmozgással belépkedtem az áruházba. Mindenesetre igyekeztem rövidre fogni a tartózkodást, mielőtt még valaki tárcsázná a Rét utcát.

Ennek a képnek az érdekessége, hogy a gombászást megelőzően a domb alatti parkolóban készült...bár így utólag inkább úgy tűnik mintha utólag, mondjuk egy kiadós varázsgombázás után.. Őjjje!

Őszi vizes

Kissé elhúzódik ez a novemberi poszt. Mentségemre legyen mondva, hogy ebben a hónapban legalább fotózni eljutottam. Tőlem szokatlan módon ráadásul időnként természetbe is.

Ha már egyszer ott vagyok, akkor általában nem nagyon vágom, miért nem jövök sűrűbben, de a nekiindulás valahogy csak mindig nehezemre esik.

Azon túl, hogy inkább urbánus közegben mozgolódom, másik fő ok a kapcsolódó a macera.

Amíg ugyanis egy városi portyára egy váz, egy obi és akár strandpapuccsal felszerelkezve bármikor képes vagyok elindulni, addig természetfotózáshoz – nekem legalábbis – rákészülés, térkép, játszósruha, gumicsizma/bakancs miegymás és nem utolsósorban kétbőröndnyi felszerelés szükségeltetik.

Akkor ugyanis már viszem a teljes objektívparkot, közgyűrűket, vakut, babzsákot, ND-szűrőt, derítőt, állványt meg mindenféle keceréket, mert ki tudja mikor épp melyikre lesz szükség. Ráadásul a sok cucc rendszerint egy slukkra nem is fér be a táskámba (serpám meg momentán nincs), ezért csak mindig otthon kell hagynom valamit.

Szóval ritkán jutok el természetfotózni, pedig a legfőbb előnye éppen az, hogy akkor sincs bosszankodás, ha történetesen nem jön össze egy kép sem. A tudat ugyanis, hogy legalább friss levegőn bóklásztam, többnyire elégséges kompenzációt nyújt.

Nem mondom, volt már ilyen, idén ősszel azért szerencsére kevesebb, úgyhogy a felhozatalból két poszt képanyaga is kitelik. Elsőként mellékelten ezek, melyek legkisebb közös többszöröse ezúttal a víz, mert vagy arról vagy azon, már úgy értem azaz tükröződve készült. Indzsoj!