2010. május 10., hétfő

Égszakadás - égindulás

Nem tudom ki hogy, én a nyelvészethez nem különösebben értek, viszont néha így laikusként is rácsodálkozom, hogy időről-időre milyen új szavak bukkannak föl a nyelvünkben (bár lehet, hogy csak nekem újak :)

Ezek egy részéről egy darabig fogalmam sincs, hogy mik. Nem tudtam többek között azt sem, hogy mi az a turbó-körforgalom, vagy a szupercella. Aztán valamilyen módon előbb-utóbb azért csak kiderül.
A szupercelláról kábé két éve hallottam először. Az első benyomás mindig fontos!


Hogy hány benyomás volt végülis, azt nem volt erőm megszámolni, de úgy érzésből 20 biztosan – mármint a kocsimon. Ettől kezdve nekem a szupercella olyan néhány óráig tartó otromba nagy vihar, ami leamortizálja a kocsimat. Reméltem, hogy idővel árnyalódik majd a róla kialakult, addig nem éppen hízelgő kép, de tavaly vette a bátorságot és megismételte az előző évi produkcióját, ráadásul – amolyan halmazati mellékbüntetésként – még a visszapillantómat is legyakta.

Hát vazz, nem voltam boldog!


Viszont mivel ezúttal nem éjszaka támadt, másnap a neten egy-két meglepően fotógén képbe botlottam a bestiáról. Gondoltam, ha már ő maradandó nyomot hagyott nekem, a következő alkalommal megpróbálom én is ugyanezt. Nem én kezdtem!


Egy jó darabig aztán nem találkoztam vele (gondolom parázott a szemem elé kerülni), április közepén aztán egészen váratlanul lecsapott a városra (picit nem figyelek oda, erre tessék!). Én épp úton voltam hazafele és tulajdonképpen nem is tudtam, hogy ez az, mert a város déli felét macerálta, én meg történetesen nem ott voltam, és csak annyit láttam, hogy abban az irányban nagy, csúnya felhőzet terpeszkedik el. Csak később tudtam meg, hogy a szürke izé szakajtószámra öntötte a jégdarát a Kertvárosra. Mire hazaértem a vihar lassan elült és aranysárga napsugarak öntötték el a várost (vízpárán keresztül azért az meg nem szokott csúnyán kinézni), mindezt sötétszürke felhőzet előtt. Szó se róla, volt egy posztapokaliptikus hangulat.


Kapkodva a fotóstáskámba dobáltam a cuccokat és rohantam vissza a kocsihoz. Első gondolatom az volt, hogy felmegyek a Mecsekre és akkor majd onnan, a kakasülőről fotózom meg a tutit, de mivel a csúcsforgalom még tartott, ki tudja mikorra jutok fel. A fényviszonyok ráadásul percről-percre változtak és egész biztos nem lett volna jótékony hatással a vérnyomásomra, ha mondjuk egy előttem tötyörgő T-betűs kocsi miatt maradok le a fotókról. Végül arra jutottam, hogy legalább megcsinálom az egy idő óta már tervezett képemet (sötét háttér előtt világító panelek) a nyugati elkerülő útról. Bevágódtam a kocsiba és padlógázzal verettem kifele városból. A kettős szivárványról még épphogy lemaradtam, viszont egy tizes házba csapódó villámot (nettó mázli), és az orrom előtt rojtosodó felhőzetet már sikerült elcsípnem.

Szal egy kis önkárpótlás törött tükörért, meg a horpadásokért. Beeee...!!!


16 megjegyzés:

  1. Döbbenetesek ezek a panorámák. Főleg az utolsó. Néha érdemes a jó képért sok mindent kockáztatni.

    VálaszTörlés
  2. Nem semmi látvány!
    Mindig tanul valamit az ember.

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! Köszi, hát a tanulás ezúttal több mindenre vonatkozhat. Panoráma készítés szempontjából például komoly tanulópénzt (utólagos retusálgatás) fizethettem. De hát a fotózás már csak ilyen ;)

    VálaszTörlés
  4. Nekem is az volt az első reakcióm, mint viKingnek, hogy nem semmi látvány, és ezeket a szövegeket is csípem. :) 1, 4, 3 a kedvenc.
    És hogy van türelmed, kedved panorámát készíteni, azt külön csodálom.

    VálaszTörlés
  5. ezek a felhők döbbenetesen jók. Na meg dumád is! :-)

    VálaszTörlés
  6. Eszembe nem jutott volna panorámát csinálni... asszem... zseniálisak, gratula!!!

    VálaszTörlés
  7. Tanulságos képek, jó és élvezetes leírással. Nem semmi látvány. Ezt a cellaizét most hallom először. Ez jelent valamit? :))

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok neketk is! Örülök :)

    János: hát elvileg ;)
    Be is linkeltem egy hivatkozást, ahol elvileg leírják, hogy mi ez cellaizé. Tegnap aztán írtam egy levelet ennek a honlapnak az üzemeltetőinek (gyakorló meteorológusok), és megkérdezetm tőlük, hogy mi is az, amit a képeim ábrázolnak, mert érdekesnek, biztos érdekesek, de nem nagyon vágom, hogy miről is szólnak. Ha megérkezik a válaszuk, megosztom majd veletek.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jók a képek és ismátelten csak dícsérni tudom az írást magát, igazán élvezetes:)

    VálaszTörlés
  10. baromi jók ezek a panorámafotók--különösen az utolsó...

    VálaszTörlés
  11. Feri: annak különösen örülök, ha Neked tetszenek az írások :)

    jazza: köszönöm

    VálaszTörlés
  12. Feri: annak különösen örülök, ha Neked tetszenek az írások ;)

    jazza: köszönöm szépen

    VálaszTörlés
  13. Hívtalak, de nem voltál benn már. Nézd meg a blogom. A fejlécben egy képedet felhasználtam. Remélem nem baj. ha gond, leszedem.
    Szívesen ráírnám a képre a neved, de nem tudom, hogyan kell.

    VálaszTörlés
  14. Hát ja, épp vidéken voltam világmegmentésen :)
    A képet használd nyugodtan.

    VálaszTörlés
  15. Félelmetes és egyben csodálni való jeleneteket kaptál el. Gratulálok!

    VálaszTörlés