2010. augusztus 17., kedd

Mare Nostrum

A kánikula aktuális hőhullámait meglovagolva augusztus hónapban két vízparti poszttal emlékeznék meg az idei balatoni strandszezonról.


Rövidebb időtávon nézve a téma abszolút csereszabatos, az idei helyett bármely más évszámmal behelyettesíthető. Hosszabb távon azért már izgalmasabb a kérdés.

A Balaton ugyanis permanens (az elmúlt években mintha intenzívebbé váló) újrapozicionálási szakaszban van, de mivel a változás amolyan káeurópában megszokott, masztodon tempójú, ez első ránézésre nem annyira egyértelmű. Pedig néhány év kihagyás után azért tapintható az evolúció.



A gulyáskommunizmus bizonyos kereketek között rugalmas, de komolyan vehető változásoknak mégiscsak ellenálló állóvizén belül a Balaton a Kádári jólét egyik legfontosabb fundamentumai közé tartozott.

A gumimatrac, Balatoni Világos, fokhagymás lángos szentháromsága és a hozzá kapcsolódó balatoni életérzés jól kiforott, és sokszorosan kipróbált volt. A „balcsi” (kempingestül, hekkestül, NDK turistásul) nem nyújtott ugyan sokat, de azt megbízhatóan hozta és ezzel nagyjából mindenki elégedett is volt.


Az évtizedek során bejáratott beidegződések aztán a rendszerváltozással komoly léket kaptak. 
Az országba beszabaduló szabadpiac és a megcsappanó vendégszám (hol voltak ekkora már a tömött strandok, meg a három egész hónapos szezon?!) ugyanis egymást kergették negatív spirálba. 




A kevesebb vendéget a pofátlan vendéglősök, árusok, lángososok jelentős része az árak maximalizálása mellett, a költségek minimalizálásával (nulla fejlesztés, alacsony minőség, higiéniai előírások liberális értelmezése) kívánta kompenzálni, amivel az utóbbiak csak azt érték el, hogy az előbbiek még kevesebben lettek.




Így mikorra egységnyi balatoni nyaralás egyenértékűvé vált egy adriai, paráliai (sőt, akár tunéziai) vakációval, akkor sokak már inkább az utóbbi mellé tették az összekuporgatott garasaikat. Nem csak sósabb, de másabb és érdekesebb is, és ha szerencsénk van a szomszéd még nem járt ott, így árnyalva tovább a vele kialakított már eddig is bonyolult viszonyrendszert. A döntést segítette az is, hogy a magyar néplélekben még erősen éltek a tudat alatti reflexek az oly sokáig hiába vágyott külföld egzotikumáról. Mindazonáltal Olympic Beach nyilván jobban is cseng, mint a határozottan proli hangzásvilágú Alsóbélatelep.



Mostanra a külföld azért már nem számít akkora truvájnak, ráadásul több külhoni desztináció (hogy csak a legközelebbi horvátot említsem - bazze, 3 kuna a zsömle!) kifejezetten drága lett, na és hát a gazdasági válsággal ugye még elő sem hozakodtam.

Mindezt a Balatonon megelőzte azonban az élelmiszer-láncok tömegese megjelenése, ami olyan alternatívát jelentett, amit már a parti árusok sem hagyhattak figyelmen kívül (a fónyodi Spar-ban fillérre annyi a stangli meg a parizer mint odahaza). 




Saját tapasztalatból mondom, hogy az általuk kínált szortimenttel gyakorlatilag egy komplett nyaralást ki lehet úgy húzni, hogy vendéglőnek meg gofrisnak még a közelébe se kell szagolni, ez pedig kénytelen-kelletlen visszafogottságra késztette az árusokat. Azt már inkább csak az idealista reményeim közé sorolom, hogy a józan mikroökonómiai megfontolások mellett volt ebben esetleg némi „ritka forint-sűrű fillér” ideológián alapuló önkéntes restrikció is (mondván nem egy nyár alatt kell meggazdagodni) – hadd legyek már egy kicsit naiv.



Szal mindent egybevetve elmondható, hogy a Balaton környéki árak mostanában határozottan megfizethető szint körül nivellálnak. Na jó, nyilván nem mindenhol, meg hát gondolom többeknek van külön bejáratú szubjektív listája a messze ívben kerülendő vendéglőkről vadhajtásokról. De még ezzel, és a balatoni drágaság masszívan kitartó mítoszával együtt is ­– nem függetlenül a korszerűsödő strandok, szépülő települések és szaporodó programlehetsőégektől – mintha megint kezdene vonzóvá válni a mi kis miniatűr tengerünk. 
Hogy mást ne mondjak, 10-15 éve még teljesen elképzelhetetlen volt, hogy a nyaralni vágyó honpolgárnak nagyítóval kelljen keresni kiadó szálláshelyet.



Pedig az ismerősi körben vett, ugyan nem reprezentatív, de viszonylag széles merítésű minta alapján határozottan állíthatom, hogy jelenleg ez a helyzet.

Szóval a Balaton sokat változott, de fotós szempontból mindig is nagyon érdekes téma maradt…
Na jó, ez nem volt valami slágfertig átkötés :), de mivel ebben a posztban már megint eldumáltam a helyet, a következő bejegyzésben írok erről majd részletesebben.