2010. szeptember 30., csütörtök

A cirkusz

Nyilván úgy volt, hogy szívszakadva vágytam a cirkuszba és igazi ünnepnapnak számított amikor eljutottam oda. Kisgyerekként, a felnőttek lábai közül kikandikálva lélegzet visszafojtva léptem be és tátott szájjal bámultam körbe a hatalmas, meseszerű sátorban.


A porond körül díszruhás emberek sürgölődtek, a rezesbanda fújta rendületlenül, csattogott a cintányér, közben a fűrészpor átható szaga gomolygott az orromban, és én már szinte láttam is a manézson virgoncan körbeszáguldozó paripákat és az őket ostorával türelmesen, de határozottan terelgető lóidomárt.


A helyemre leülve addigra már teljesen megfeledkeztem a kezemben szorongatott törökmézről és izgatottan, dobogó szívvel vártam a kezdést. Aztán egy pillanatra elhalkult a zene, hogy aztán – mintegy erőt gyűjtve – annál nagyobb lendülettel zendüljön fel újból.
A zenebona közepette a porondmester mikrofonját kezében tartva szélesen mosolygott és hevesen gesztikulálva, hosszan elnyújtott szavakkal konferálta fel az első műsorszámot, az akrobatákat.


Így utólag bevallhatom, értük gyerekfejjel kevésbé lelkesedtem. Sehol a varázslat vagy kacagtató tréfa, csak a trapéz, himbálás, dobszóló, ugrás, szaltó, érkezés, felemelt kéz majd taps. Valahogy túl komolynak, realisztikusnak és főképp egyszerűnek hatott az egész.

Akkoriban még nem sokat értettem meg abból, hogy a mutatvány hosszú évek gyakorlásának köszönhetően tűnik könnyednek és egyszerűnek, az izgalmat többek között épp az a veszély adja, amelyről egy gyereknek még alapvetően mások az elképzelései.


De aztán jött a bűvész, aki kalapjából – miután fehér végű bűvészpálcáját elsuhintott fölötte – hirtelen galambok röppentek ki, pénzérméket és mindenféle más tárgyakat tüntetett el és varázsolt elő, végül egy nőt fűrészelt ketté, majd illesztett újból össze. Az egész olyan misztikus és megmagyarázhatatlan volt, hogy még sokáig zakatoltak a fejemben a kérdések, de miután nem akadt válaszom, maradt az illúzió és az ámulat.


Nagyon szerettem ezt, de a legjobban talán mégiscsak a bohócot vártam. Nagyszerű élete lehetett! Mindig boldog, mindig vidám, mindenki szereti. Színes és mókás ruhái, hatalmas cipője, fehérre mázolt arca, kacagtató grimaszai, tréfái és virtuóz ügyetlensége mellett legnagyobb csodálkozásomra időnként még zsonglőrködött is. Ő volt a nap fénypontja, a cirkusz kvintesszenciája, akiért visongva tapsoltam.


Az oroszlánok, tigrisek, elefántok és kígyók egyszerre keltettek bennem félelmet és csodálatot. De különösképp az oroszlánok. Mindig egy kicsit aggódva néztem a rácsok eresztékeit és borzongással vegyes kíváncsisággal vártam, hogy befussanak a ketrecbe, ahol a nagyhatalmú idomár parancsainak engedelmeskedve (aki nem is kétséges, értett az állatok nyelvén) ugrottak egyik dobogóról a másikra, vagy épp a lángoló tűzkarikán keresztül.


A porondmester a végén aztán mosolyogva és mélyen hajlongva köszönt el tőlünk.
Miközben a többiek lassan felszedelőzködtek a helyükről, én még a helyemen maradva néztem a manézst.

Aztán a néma éjszakában apám kezét fogva hazafele sétálva majszolgattam a törökméz félig olvadt maradékát, és visszhangzottak a fejemben a taps, a dobpergés és nevetés lassan csillapodó hangjai.


Otthon aztán csend volt. Álmomban idomár, bűvész, zsonglőr, de legkiváltképp bohóc voltam. A sátorban zúgott a taps és szólt a nevetés, de közben ő, a bohóc, amikor épp nem látta senki, a színfalak mögött magányosan ült és szomorúan ült, arcán egy kövér könnycsepp szaladt végig, és arra gondolt, hogy mennyire szeretne újból kisgyerek lenni…


8 megjegyzés:

  1. Nekem defektes agyam lehet, mert gyerekként sem szerettem. Meg nem tudom mondani miért. Számomra hamis és értelmetlen világnak tűnt mindig is. Aztán mikor az Éneklő kutyát először elolvastam végleg be is zárult előttem ez a világ.
    De ez én vagyok, szerencsére sokan szeretik, miattam csak nem kopik fel az álluk :)
    A képeknek szép a technikájuk...

    VálaszTörlés
  2. szüleim szintén gyerek koromban ajándékoztak meg a cirkusz élményével (gondolom persze számukra is az volt :)). vidéki gyerek lévén a Pestre látogatás és a gyerekkori pesti élmények szintén megragadtak. ezek a képek elő tudják csalogatni a gyerekkori emlékeket és érzéseket belőlem. (számomra ez a legnagyobb dolog, ha egy képem ilyesmit indít meg valakiben) az első és a harmadik fotó, ami leginkább "megmozgat" belül. szép sorozat! gratulálok!

    és egyben köszönöm a blogomon a látogatást és a hozzászólásod! jóideje figyelem a fotóid, már az Arénán is követgettem. ha szabad ide írnom, a blog elején található 'disznóölés rilód' :) sorozatod nagy kedvencem. de ahogy most visszalapoztam úgy érzem a többi képed mellett sem tudok elmenni anélkül, hogy ne érezném azt, hogy szép munkák és kedvem ne támadna gépet fogni és rohanni fotózni. szeretek ide járni, nézelődni. bár kommentelésben eddig nem jeleskedtem. most megtöröm ezt a hallgatást. :) ki tudja, lehet máskor is lesz kedvem! ;)

    VálaszTörlés
  3. Pár éve, na jó az is van már vagy 5-6 év is, eljutottam a NAGYcirkuszba, és annyira meglepődtem, mert a gyerekkori emlékeimben egy hatalmas helynek maradt meg bennem és így felnőtt fejjel összement valahogy az egész, mintha túl forró vízben mosták volna ki. :)
    Ja és az akrobatákért én sem voltam oda. :)

    VálaszTörlés
  4. János: én korábban azt hittem a cirkuszt szereti mindenki, de aztán később meglepődve hallottam, hogy nagyon sokan vannak, akik igazándiból nem kedvelik. Az érveiket végülis megértem, de nekem a gyerekkori emlékeim egyelőre felülírnak mindent :)

    Péter: ezzel én is így vagyok mint Te, sokszor jártam már az oldaladon, de írni csak legutóbb írtam. Örülök egyébként ha időnként benézel (persze nekem meg sűrűbben kellene frissítenem, de sajnos hosszú idő óta krónikus túlvállalásban szenvedek, ezért nehezen van rá érkezésem, de azért próbálkozom.. :/

    Zsolt: ez az összement érzés nekem is szószerint így volt :)

    VálaszTörlés
  5. Nincs nekem semmi bajom azokkal, akik szeretik a cirkuszt, mint ahogy általában azokkal sem, akik mást szeretnek mint én. :) A képek meg túl jók ahhoz, hogy az ellenérzés felül emelkedhetett volna, csupán mellékeltem az én viszonyomat...

    VálaszTörlés
  6. Ja, ok semmi gond, én sem úgy értettem :)

    VálaszTörlés